Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

II

I Budán, a Fő utcai bérházban a vicéné már a lépcsőházat súrolta, amikor Iván megérkezett. A lakók pokrócokat teregettek a belső folyosó vaskorlátjára, a kíváncsiság megállította kezükben a porolóvesszőt, az első emeleten is, a harmadikon is, amikor Iván becsöngetett második emeleti lakása ajtaján. Lovákné, a háziasszonya, összecsapta a tenyerét. — Hát vissza tudott jönni, Bodák úr? Azt hittem, sohasem látom többet, hogy nem is lehet onnét fentről visszajönni. Iván mosolygós jókedvvel rázta meg az öregasszony kezét. — Hogy vissza tudtam-e jönni, az most nem fontos, mert itt vagyok. De több az annál, Lovák néni, hogy nagyon hideg volt éjszaka a vonatban, tessék jól befűteni. De hamar ám... Az öregasszony betessékelte Ivánt a szobájába, hamar hozott piros parazsat, és lángra lobbantotta a vékony tüzelőfát. Iván elébe állt. — Most pedig mondja el, Lovák néni, mi újság? — Mindjárt, mindjárt, először hozok egy kis reggelit, azután majd elmondok mindent. Lovákné különös tisztelettel kezelte lakói közül Bodák Ivánt. Ez a sovány öregasszony szolgálója volt harmincegy esztendeig egy járásbírósági irodaigazgatónak, a harminckettedik évben pedig özvegye lett. Özvegységében három szobája közül hármat adott ki diákembereknek, ő maga pedig ágyát a konyhába állította be. A lakóit különös szigorúsággal válogatta meg, csakis közös .ismerősök jótállása mellett lehetett hozzá bekerülni, mert nagyon félt, hogy 59