Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

hangja —, hogy múlhatatlanul szükség van egy emberre, aki a hírszolgálatot látná el. Nem magyarázom bővebben, megértitek. Egy ember kell, aki mindent meglát, mindent megjegyez, és ezt ügyesen továbbítja odaátra... Ez tán a legfontosabb és sürgős ... tudnátok valakit, megbízhatót... talán valamelyik fiatalabb ... Senki se szólt. Kormos a körmét kezdte rágni, a kisujján beszakadt a húsba, nagyon kellemetlen volt, le kellett harapnia. A másik szolgabíró meg észrevette, hogy az utcán sintérek járnak, egy nagy sárga kutyát éppen az ablak előtt csíptek el, azt nézte. A főjegyző megszólalt: — Nna . .. fiatalok? ... Iván felállt, a főügyész mellé lépett, a karját érintette az ujja hegyével. Amikor az öregember az érintésre feléje fordult, Iván a szemébe nézett, a tekintete nyílt volt, tiszta, mint a tengerszem tükre. — Talán én, főügyész úr, ha más nem vállalkoznék. A főjegyző letette a megsodort cigarettát, lelkendezve lépett Ivánhoz. — Jól van, Iván öcsém, nagyon jól van... no lám, ez derék dolog ... A főügyész szótlanul szorított kezet Ivánnal. Amikor már mindenki elment, és csak Bakos és Iván maradt a szobában, Iván az ügyészhez lépett, két kezével átfogta annak két karját. — És a szervezés ... ami a szervezkedést illeti... van itt egy öreg iparos ... egy kerékgyártó ... egyszerű ember ... nem is nagyon eszes... de józan fej, és a szíve is tiszta... vezérnek nem való, de napszámosnak jó lesz... próbáljon meg vele beszélni, főügyész úr ... Balog Jánosnak hívják... Az utcán már a közeledő este fogadta Ivánt. Kicsit elfogódott a szíve, amikor arra gondolt, amire az imént vállalkozott. A feje is zúgott a sok beszéd után, jólesett a friss esti levegő, fütyörészni próbált, hátha így hamarább tisztul az agya. Rónayék háza előtt ment el, Klárit itt lakott a nagynénjénél, Rónaynénál. Már két hete volt Iván Beregszászon, de azóta még nem találkozott Klárival. Nem is kereste 40