Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

— Kormos három hét múlva már megy ki, Daróczy rendelte maga után, őneki már nem kell védekeznie ... Iván meredten figyelte a főügyész szavait, intett Szemzőnek, hogy hallgasson. — ... szervezkednünk kell, mert egyenként nem tudunk megküzdeni az áradattal... — Azt hiszem, felesleges... — ezt Kallós pénzügyigazgató mondta. Bakos döbbenettel kapta fel a fejét. — Miért? — Mert — és nagyot csavart a bajuszán — ez úgyse tart sokáig, néhány hónap vagy csak néhány hét... Suttogó lett a hangja, előrehajolt, szinte súrolta állával az asztal lapját, és rejtélyesen folytatta: — Tegnap kint voltam Naményban, már minden készen van, jönnek ... Bakos elmosolyodott. — Ezt én is tudom. És mégis, nem lesz hiábavaló, ha minden eshetőségre felkészülünk ... Hangos összevisszasággal indult egyszerre az eddig csukott szájakból a lárma lavinája. Egy része ellenezte a szervezkedést, mert feleslegesnek hitte, vagy inkább veszélyesnek, a másik fele meg jobbnak látta, ha megvárják az országos megmozdulást, és majd abba kapcsolódnak bele. Iván mellett Szemző izgett-mozgott a széken, szeretett volna beleszólni a vitába, de nem tudta a lármát túlkiabálni. — Látod — mondta Ivánnak —, ez a magyar átok, ez a bizonytalanság. Nincs egy határozott lendületük, csak tapogatóznak, és nem tudják, mit fogjanak meg. Ugye, te is látod, hogy ez egy-két évig feltétlenül így marad, ez az állapot? Nos, tehát, rendezkedjünk be egy-két évre ... Persze, Kormos kiabál, hogy kell, de tenni nem fog semmit, a direktor kiabál, hogy felesleges, mert nekik a helyük odaát már biztos. De mi, mi, akiket ideköt a föld, mi más helyzetben vagyunk, ugye? A zsidóság tudja ezt, a zsidóság ésszel él, és védekezik, mi magyarok, nekünk a lelkünk ott gyökerezik, odaát, és meglátod, hogy addig nem lesz 37