Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

torpantak, és erőtlenül, önmagukba hullottak vissza. Valami ilyesmit: Te süldő úri ringyó, gyűlölöm a fajtádat is, mert másnak hiszed magadat, gyűlöllek, mert szép vagy, és egy bormámoros perc elfeledtette veled egész szent nevelésedet, és a bor tisztító, rád zúduló ködében egy percre ember tudtál lenni, aki vagy, és megáhítottad az én parasztízű húsomat... hiába félsz tőlem, az erősebb én vagyok, az enyém leszel te is... a tested kell csak, elveszem, akkor veszem el, amikor akarom... most mindjárt, itt, ezen a piszkos, rongyos vasúti deszkán ... Klári nem hallhatta Iván gondolatát, de látta az arcát, és rémülten taszította el Ivánt magától. - Megőrült? Vége volt. Zavarodottan dadogta a lány felé: — Bocsásson meg ... bocsásson meg ... Mint a szédelgő részeg, imbolygó mozgással kapaszkodott a semmibe, semmivé hulló mindent akarása derékba roppantotta, erőtlen zuhant a vonat ülésére, két kezébe rejtette arcát, és felfakadó, súlyos, néma férfisírással zokogott. 26