Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

— Oda, azaz tovább: Kassára. Azzal visszaült a helyére, és kellető előkelőséggel simította végig a szoknyáját, amikor észrevette, hogy a báró szemével lábtól fejig vetkezteti. Klári a kofferból rántott csirkét vett elő, enni kezdtek, a báró is evett, nagyszerű étvággyal, először egy mellehúsát, azután két combot. Az asszony, amikor látta a három ember jó étvágyát, elmosolyodott, és a kézitáskájából egy doboz Gerbeaud-mignont vett elő. Otthonos közvetlenséggel nyújtotta feléjük. — Parancsoljanak ebből is. A báró meghökkent a kínálástól, elámulás volt a szemében. Egyikük sem nyúlt az édesség után, mire az asszony megint elnevette magát. — Persze ... igaz ... elmulasztottam ... Ű j laky né vagyok. A báró rövidlátó hunyorítással nézte. — Űjlaky grófné? — és amikor az asszony fejével intett, bemutatkozott: — Nyáry báró. A grófné megint nevetett. — Tudom ..., a parlamentben láttam egyszer, még szegény István bácsi elnöksége idején. Apponyi Berci bácsit mentünk meghallgatni, utána ön beszélt, kedves báró. Szép volt, csak hangosabban is beszélhetett volna, mert a kis Ráday kontesz folyton csacsogott a hátam megett. Mint egy nyájba való két jószág, úgy örültek egymásnak. A báró az asszony mellé ült, és a grófné nagyszerű pletykákat tudott, s ahogy beszélt, nyíló ajkán rikított a megkopott rúzs, és az arcán is az éj szálka elfeküdt festéket bőrének másfajta színe tarkázta. Iván észrevette ezt, a báró is, összenéztek, és amikor egy pillanatra kiment a grófné a folyosóra, Nyáry Iván felé suttogta: — Pedig grófné mégis, mert nagyon otthon van minálunk ... Mindent tud, és mindenkit ismer. Klári unottan nézett ki az ablakon, aztán olvasott. Ivánnal keveset beszélt. Az éjszaka után nehezen fordult a nyelve a tegezésre, inkább nem beszélt. Megint rájuk borult a sötétség, mire Patakra értek. A vonat nem ment tovább Űjhelyre, onnét szekéren kellett 17