Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

lepetések?... Van-e még meglepetés, amelyre nem készítette volna őt elő korábbi élete? Igen, tudja ő, hogy roppant hegyek várják, amelyeket el kell hordania az útból, hogy előbbre juthason, de nincs olyan mérhetetlen földtömeg, amelyet el ne mozdítana egy csipetnyi hit, és az ő hite olyan nagy, szinte égig érő, mint a hegy, amely az útját fogja állni. Gödöllőnél hangos szóval búcsúztattak egy felszálló utast. Iván akkor nézett ki az ablakon, mikor már csak a két nagyon előkelő hölgy finom zsebkendőjének lobogtatását láthatta meg. A hölgyek mögött livrés inas állott, és feszes tiszteletadással tartotta a sapkát a kezében. A kalauz jött, és felrántotta a fülke ajtaját. Nagy sárga bőröndöt tolt maga előtt, és lihegve dobta fel a hálóba. — Ez jó hely lesz, méltóságos asszony. A kalauz visszahúzódott, odalapult a folyosó falához, és az ajtó nyílásában Éltető Klári jelent meg. Kicsi cselédlány volt a nyomában, és a lány karján a gyermek. Iván nézett az ajtó felé, nézett, és nem köszönt. — Szabad? — Tessék. Maga az, Klári? — Na de ilyet! Ejnye, Bodák, micsoda meglepetés! Utazik? Látta, hogy a kislány az ablak mellé igyekszik, hirtelen feléje fordult. — Ide ülj, Terka, az ajtó mellé, Gyurikának nem jó, ha levegő jön rá... Iván megtalálta a hangját — Hová, méltóságos asszony? Kormosné a kis kézicsomagját feldobta a hálóba, maga leült az ablak mellé, szembe Ivánnal. — Miskolcra megyünk, a nagynénihez, meg kell mutatnom neki Gyurikát. Iván most először nézett a gyerekre. — Mennyi idős? Kormosné könnyű nevetéssel adta a választ. — Hű, öreg legény már ő, most múlt tízhónapos, au168