Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

A nyári este világos, könnyű homálya ereszkedett be a szobába, ahol csönd volt, és öreg bútorok kísértő, lágy sziluettjei. Sokáig voltak így, mozdulatlan, a lány a pamlagon, és Iván mellette. Nagyon sokára szólt a lány. — Olyan jó itt, magával... Iván elnézett fölötte, az utcára nézett, amelyből a pamlagról csak a másik ház kopott falát látta, és ablakokat, amelyek mögött csupa ismeretlen emberi sorsok zuhogtak rendeltetésük felé. A lány a szívéhez vitte Iván kezét, — Érzi, ugye? ... Már megnyugodtam. — Érzem. Keze a lány szívén maradt, és a keze alatt ütemes lélegzéssel volt élő test a lány. Élő test és szédületes formái a testnek, amelyek most végzetes kerítéssel tüzeltek át a ruha selymén. Lehajolt föléje, a szája fölé, és még látta a piciny mozdulást a lány szája szögletében, azután a lány két karját érezte a vállán. Azután csak a száját érezte a lánynak, a fogait, ahogy belemartak az ő szájába. És a szívét érezte, a tulajdon szívét, ahogy tik-tak, egyre nagyobb rohanással verte a vér taktusát. Tik-tak, a vér taktusát és az élet taktusát, és az ütemek akaratlanul szavakká fonódtak, tik-tak, ismerős szavakká, tegnap olvasott szavakká ... a gyermekünk, Iván ... tik-tak ... a gyermekünk ma megmozdult... a kis huncut... tik-tak... nagyot rúgott az anyja hasán ... tik-tak ... olyan jó ez, Iván, tudni, hogy már hárman vagyunk ... szent az ébredő élet... tiktak ... kimondhatatlanul boldog vagyok, Iván ... érett már a cseresznyefa gyümölcse, amelyről együtt csipegettünk tavaly, és én most mindennap elmegyek hozzá, és a páros szép szemekből csak az egyiket szakítom le... a másik téged vár, Iván ... minden téged vár itt, Iván ... A fa is, ha jó és erős, feláll, és egyenes lesz megint, ha áttombol rajta a szélvész ereje. .. Iván is felállt, és egyenes lett, és erős, mielőtt még erőtlen lett volna. Az ablakhoz ment, és odatartotta arcát az estének. A Duna jött a Kacsa utca felől, a fények jöttek a Pálffy térről, zaj jött, és élet, villamos messzi csilingelését hallotta, és embereket látott, akik a budai esték nyugalmával ültek ki a házak ajtajába, 162