Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

X

X

I

II Az egyetem épületében volt a zászlóalj irodája, előtte nagyterem, ahol a fal mellett hosszú sorban álltak a fegyverek. Rövid karabélyok, mellettük derékszíjon lógott a bajonett. Tizenkét tagú őrség indult a fogházba, hogy felváltsa a másfajta zászlóaljból kiküldött nappali őrséget. Iván felkötötte a derékszíjat, vállára vette a karabélyt, és beállt a sorba. A reneszánsz építőművészet történetét a köpenye zsebébe csúsztatta, és ahogy végignézett tizenegy társán, megállapította, hogy mindegyiknek duzzadt a zsebe a könyvektől. Főhadnagy volt az őrség parancsnoka, a többi csupa hadnagy és zászlós. Este nyolctól tízig kezdődött Iván első szolgálata, azután reggel négytől hatig. Hosszú folyosón kellett végigsétálnia, és a folyosó két oldalán ajtók voltak. Nehéz, vastag tölgyfa ajtók. Az ajtókon mindegyiken cédula, a cédulákon azoknak a neve, akik bent ültek. Ismerős nevek, a kommün legendás ezredese magánzárkában, és olyan nevek, amelyeket gyakran olvashatott az újságokban. Kíváncsian nézegette a cédulákat, és a börtön csöndes, hűvös folyosóján eljutott hozzá egy nagy történelmi fordulat tragikus levegője. Az egyik ajtón ez a név: Heldenthal Erich főhadnagy. Megállt Iván, és eszébe jutott, hogy ez a Heldenthal együtt volt vele a harctéren, hosszú, vékony, magyarrá lett német fiú, tényleges tiszt, és amikor Károly király szemlét tartott a hadsereg fölött, mellette állt a sorban. Károly király, mosolygó, jó arcú, barátságos fiatalember, ellépett a sor előtt, a tiszteknél megállt, kezet fogott velük, tőle azt kérdezte, milyen pályára készül, ha vége lesz a háborúnak. Lágy143