Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

Eszébe jutott, hogy a kommün alatt, amikor az ismeretségük kezdődött, és amikor sok apró és nagy szolgálatot tett a bárónak, mert tehette, mert a társadalmi és hatalmi sorrend akkor alulról kezdődött, akkor a báró először őt kínálta meg cigarettával, és csak azután gyújtott maga is rá. Bődülő zúgással tört ki az utasok lávája a kétfelé csapódó ajtón keresztül, örült rohanással lendültek a vonat felé, anyák egyik kezükben kosarat cipeltek, másik kezükben tépett ruhájú gyermeküket vonszolták a peron kövezetén. Nem bírták a szaladást, lábuk méterre lógott az anyjuk mögé. Emberek, asszonyok, kofferek és öklök tébolyult kavargása hömpölygött a vonat felé, és a megnyílott, roggyant ajtókon kérészül mint a homokóra homokja pergett be a kocsikba. Éltetőnének még sikerült idejében leszállnia, ami szerencséje volt, mert pár pillanattal később a folyosóról összepréselt emberek szorongó, gyűlölködő tisztelettel néztek be az Ivánék fülkéjébe. Ivánnak egyszerre fájni kezdett a kényelem. Klára gyermekes büszkeséggel nézett a kívül verejtékezőkre. Iván függönyt húzott az ajtó üvegére. Nyáry észrevette. — Igaza van, il sera mieux... Az emberek még nincsenek benne a régi lendületben. Iván felkapta a szót. — És hiszi, báró úr, hogy visszalendülnek? A vonat elindult, lassan rángatózva, a beteg mozdony fájdalmasan szuszogott. A báró az ablakon nézett ki, az augusztusi este hűvösödő lélegzete arcába fújta vissza a cigaretta füstjét. Vissza se fordult, úgy mondta: — Hiszem, persze hogy hiszem. Az emberek csak úgy érzik jól magukat, ha van kit gyűlölniük. A gyűlölet kell az embereknek, és a nagy egyenlőségben a gyűlöletnek meg kellene halnia. Ezért ostobaság a demokrácia, mert nincs meg benne a rangba születés és az alázait gyűlölettermő ellentéte. Pedig hát ez a haladás gyökere... Hirtelen Iván felé fordult. 12