Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949
MKIA 1049/1990. Az emlékversek Suba Sándor emlékkönyvéből valók. Az emlékkönyv első oldalának szövege, díszes betűkkel: „Isten nevében kezdem el! SUBA SÁNDOR született 1932. V. 20. Garam Vezekény." A második oldalon az emlékkönyv tulajdonosának közel az egész oldalt betöltő fényképe, s alatta díszes, nagy betűkkel: „GONDOLATOM HAZASZÁLL!" A harmadik oldalon levő szövegből kiderül, hogy tulajdonosa az emlékkönyvet hazajuttatta a szülőföldjére, ahol az elkövetkező hetekben rokonai, Ismerősei, barátai és barátnői körében kézről kézre Járt, akik ekképp folytattak egyfajta „távolsági beszélgetést" a szívükhöz közelálló, tólük messze került, deportált ifjúval. Az emlékkönyvben található szövegek számos érdekességet, sőt meglepetést tartogattak számunkra. Az egyik ilyen „üzenet" küldője például egy jól ismert emlékkönyvi vers „haza" szavát csak kipontozva merte (volt képes?) használni. A garamszentgyörgyl Duba Esztikének az emlékkönyvbe írt szövegei viszont feltűnő tartalmi, világnézeti és erkölcsi tartásbeli hasonlatosságot mutatnak a válogatásunkban is szereplő Duba Lajos verseivel, ami alapján valószínűsíthető, hogy parasztkőltőnk családjának tagja (lánya? unokája?) ő is. De izgalmas volt találkozni az emlékkönyvben az ekkoriban 15 éves, ám később a csehszlovákiai magyar irodalom jeles poétájává váló Ozsvald Árpád emlékversével is. OZSVALD ÁRPÁD (1932) költő. Gyermekkorát szülőfalujában. Nemesorosziban töltötte, s Iskolába is itt, majd Magyarországon, Csurgón járt, ahol 1950-ben érettségizett. Hazatérése után rövid ideig tanított, majd a Csemadok KB szakelőadója, később kiadói szerkesztő, végül pedig újságíró, a Hét szerkesztője lett. Pozsonyban él. FONTOSABB VERSESKÖTETEI: Tavasz lesz újra, kedves (Pozsony, 1956), Földközelben (Pozsony, 1965), Laterna magica (Pozsony, 1967), Galambok szállnak feketében (válogatott versek, Pozsony, 1969). Szekerek balladája (Pozsony, 1971), Oszlopfő (válogatott versek, Pozsony, 1981). 69. Gömöry János távirata Szalatnai Rezsőhöz 170