Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

örült is mindenki, aki dolgozhatott, Mert itt felejtett minden bút, bánatot. Most itt csak keserűség az ember élete, A jó bor helyett a pohár könnyekkel van tele. 1947-ben 51 SZŐKE ISTVÁN Vagy-vagy Újságok, rémhírek, pletykák elől menekülve könyveim közt ástam egy szűk odút, hová a külvilág zaja nem Jut, de az elhurcolt rabnép könnyei síromból is ki fognak öntenil s im hát, előmásztam megint, mint az elázott ürge! S megbabonázva fázok az ítéletidőben. Viharétvágyú honszerzők lepték el hontalanná lett népem telkét s a végzet-ricsajban hallom, amit az ősösztön fattyúinak tanit: „ha valaki kenyérrel dob meg, dobd vissza kővel!" Ó, csak mondhatnám: nem tartozom sehová s Közöny szállna szivembe, fölégetném mind a vérközösség kényszer-hidjait s az embervásár fabódéiban az ellenséget itatnám vigan s kiáltoznám: csak üsd a magyart, nincs hozzá közöm! Vagy mondhatnám: Félix vagyok, az egzaltált fiú, ki lábujjhegyen álmodozva lép az emlékek nagyított, meseszép freskói közé, selyemtrikóban és gondja csak a szótagszámra van s az ihletre, mert fülig szerelmes s kissé hiú... 77