Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

10 Levél Csehországból Kelt levelem 1947.1. hó 23-án Kedves bátyám és családja, ezen pár sor írásom a legjobb egészségben találja mindnyájukat, nem tudom, hogy kezdjem meg az életünk sorát, e nagy Idegenbe elhoztak bennünket, kizavartak a házunkból télnek vadán Ily nagy hidegbe, ilyen apró gyerekekkel, itt vagyunk már két héttől, itt van a cseh és a nagymorva határ, itt nem tudnak beszélni egy szót se magyarul, nem tud beszélni velük, csak Józsi, kedves bátyám, bevagoníroztak bennünket a vagonba, mint a marhákat és mikor ideértünk, akkor is úgy bántak velünk, mint a marhákkal, a vásárba Jöttek a vevők és válogattak bennünket, mink is itt vagyunk egy tanyán egy úrnál, de ez igen nagy ember, ő Jár Prágába, egy héten csak egyszer Jön haza, ő miniszteri tanácsos, elég Jó embernek látszik meg, a helyzetről nem tudok írni semmit az itteniről, mink is itt gazdasági munkát végzünk, Icu meg Józsi, én meg beteg vagyok, most egy kicsit Jobban érzem magam, írok levelet, már írtam mindenkinek, ti is eszembejuttok, ha meg nem sértenélek benneteket, legyetek szívesek, ti is íijatok, vigasztaljatok meg, mert én nagyon nyugtalan vagyok, nagyon fáj a szívem, hogy én ilyen száműzött lettem a családommal együtt tudod, bátya, nem, itt nem Jó, én itt nem szokom meg soha, én itt megbolondulok, ha kiállók az ajtóba, mindég néznék hazafelé, de nem tudom, merre van, eszembe jut sokat, hogy .Szülőföldem szép határa, Meglátlak-e valahára? Ahol állok, ahol megyek. Mindenütt csak feléd nézek", ez a szegény magyar sorsa, ezt érdemli meg ez a szegény magyar, akinek már lassan se országa, se hazája, nagyon rossz, hogy nem tudtam tőletek elbúcsúzni, ki tudja, mikor találkozunk, találkozunk-e még valamikor, vagy soha, nem úgy van itt, ahogya i itthon beszélik, eredj már haza, nézd meg énhelyettem is azt a szegény öreg szüleimet, mikor búcsúztam tőlük, nagyon sírtak, anya azt mondta, hogy hiába nevelte fel a sok gyerekeit, öregségére az se lesz, aki vizet adjon nekik, anyának is nagyon fájt a lába, most már nem tudom, hogy van, és a könyütól alig látok, mindég könnyes a párnám a fejem alatt, ángyi, Máté, hogy vagy, nem vagy-e beteg, még az boldog 55