Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

tünk a vihar. Idegtépő napokat éltem át, látni véreim, barátaim, egykori osztályharcos magyar proletároknak elhurcolását, és nem tudni segíteni, vagy csak dugva, titokban, éceszeket adva, vesz­tegetni: embertelen érzés. Hideg borsódzik a hátamon, mikor a csendes gömöri estékbe belebúgnak a nagy UNRRA-autók böm­bölései: viszik az embereket — mondjuk ilyenkor. Tapogatunk segítség után, de sehol semmi. Rémhírek keringenek: irtják az iparosokat, elviszik a magyar tanítókat, koncentrálják a fehércéduláisokat stb. Nyugtatunk, de mit tehe­tünk mást, mint okosan várunk és feszülten figyelünk. Gyere­keink titokban Járnak a magyar paphoz tanulni, falvainkban e­g y á 1 1 a 1 á n nincs Iskola: Gesztete, Gömörpéterfala, Sóreg, Óbást, Egyháizasbást, Vec se kló, Tajti stb. — három év óta tanító nélkül vannak, 9 éves gyermekek, és nem tudnak sem írni, sem olvasni, mert még ha akarnának, sem tanulhatnának. A kine­vezett szlovák tanítók ugyan megjelennek állomáshelyükön, de látva a magyar környezetet, mety bizony bizalmatlan, néha ellenséges is, otthagyjáik helyüket és sohasem jönnek többet vissza. D arnyán egy öreg magyar parasztember tanítja betűvetésre a kis magyarokat. Most már én is gondolkodom, hogy önkéntesen váillalok egy falut és hetenként kétszer le fogok Járni tanítani. A régi magyar tanítók vagy kiszökdöstek, vagy oda vannak fogsáig­ban (a régi rezsim dicsőségére, mindig ezek a kisemberek dolgoz­tak, véreztek, szenvedtek). Csudál kozom azon, hogy minderről a magyar rádió nem szól (no ugyan másról sem beszél), mert nemcsak az a fontos, hogy csak szlovák iskola van a magyar vidéken, de egy általános civilizációs szempontot tekintve hallat­lan dolog MA, hogy falvak légiói vannak minden néven vagy nyelven nevezendő tanítás nélkül, és emberek ezrei nőnek fel, mint analfabéták. Látogatom gyakran öreg, nyomorgó nyugdíja­saimat, kikbe hetenként egyszer kell lelket önteni, hogy kibírják. Szalonnát és más ételfélét hordok nekik, apám targoncán fát, mert a szó legszorosabb értelmében éhen döglenek és megfagy­nak. Csak egy példa: Ráczhalmy Károly MÁV mozdonyvezető, 82 éves, vagyontalan, 3 éve egy krajcárt sem kap, pedig régi szocia­lista, a Károlyi-kormámy alatt a feledi szoc. dem. párt elnöke volt, utóbbi években már alig tud mozogni, és ha a falu nem tartaná, ha nem támogatnánk 76 éves feleségével, a felszabadító háború 51

Next

/
Thumbnails
Contents