Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

hat-hét hónapja voltak várandósak, óket vitte át a legelsó csónak. S ezalatt a katonák elérték autókon a falu felső végét, s kiabálván, ordítván: Stůj! — Megállj!, a futókat-szaladókat beérték. S támadt ott szörnyű nagy dulakodás, az összetartozókat szertetépték, s dobáilták óket a gépekre fel, mindenkit, báirklt, akit Így értek el. És őrök fedezetében, akik fenyegettek puskával, pisztollyal, nem törődve semmivel, könnyekkel, bánattal és anyai sikollyal, nyomban vitték óket Somoijára, vagonok várták itt a magyarokat. Ó, bajjal feláradt november-éjjel, családokat téptek kegyetlen széjjel! Pokoli látvány a Duna ága! Gyermekek teknőben eveznek át, asszonyok csónakokban, sírnak, jajgatnak, egyszerre keresi mindenki fiát, férfiak ruhástul ugranak be, vagy ajtókba, deszkákba kapaszkodnak, fáradnak, úsznak, vízben elmerülnek, s boldogok, klk a szigetre kerülnek. XII Ének Vizközi Andrásról Azon az éjjelen Gútor papja, amint felcsap a félrevert konditás, talpra szökik s rohan a templomba a szentségtartóhoz Vizközi András. Miseruhát vesz s ezüst kehellyel szalad a Dunáira, Duna partjára,