Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig
A történelem vihara - A konfiskáció
(a náci bűnösökről, hazaárulók és támogatóik megbüntetéséről és a rendkívüli népbíróságokról szóló 1945. június 19-i 16. sz. köztársasági elnöki dekrétum 18. §-a) a Csehszlovák Köztársaság területén elősegítették a németesítést és a magyarosítást, vagy pedig ellenséges magatartást tanúsítottak a Csehszlovák Köztársaság, illetve a cseh és a szlovák nemzet ellen, valamint olyan személyek tulajdonában, akik elnézték a vagyonukat vagy vállalatukat igazgató személyek ilyen tevékenységét. Arról, vajon a vagyonelkobzásnak az idézett elnöki dekrétum által előírt feltételei fennálltak-e egy-egy érintett személy esetében, a járási nemzeti bizottságok voltak hivatva dönteni. A 108. számú elnöki dekrétum nem érintette azokat a mezőgazdasági ingatlanokat, amelyeket a németek, a magyarok, valamint a cseh és a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és haladéktalan szétosztásáról szóló 1945. június 21-i 12. számú elnöki dekrétum, valamint a Szlovákiában hatályos hasonló jogszabályok alapján konfiskáltak. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a belügyminiszter 1946. december 12-i 241. számú, a pozsonyi Telepítési Hivatal statútumáról szóló hirdetményét sem. E hirdetmény 10. §-a szerint a Telepítési Hivatal feladatkörébe tartozott a belső kolonizáció egységes szlovákiai irányítása, annak a nyilvántartásnak a felfektetése és vezetése, amely a belső telepítés egységes irányításának alapjául szolgált, továbbá az, hogy elkészítse az irányelveket azon területek lakosságának a kitelepítésére, amelyeket újra be kívántak népesíteni, valamint azt a tervezetet, amelynek segítségével a kiürített területeket külföldi, esetleg a Csehszlovák Köztársaság más területeiről származó szlovák, cseh, vagy más szláv lakossággal lehetne újra kolonizálni, végül e hivatalra várt, hogy a Belső Telepítési Központi Bizottság irányelvei szerint kidolgozza a németektől, a magyaroktól, illetve a szlovák és a cseh nemzet árulóitól és ellenségeitől elkobzott vagyon szétosztásának módozatait, amennyiben azt a Szlovák Nemzeti Tanács 1945. augusztus 23-i 104. számú és az 1946. május 14-i 64. számú rendelete alapján konfiskálták. (J/ l 6/ 1 L.: Sbírka zákonů..., 1946. évf., 105. rész, 1653. 64