Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig

A történelem vihara - A kényszerkitelepítés

tott ki az egész országban és magában Szlovákiában. Ezekből a statisztikai adatokból nyilvánvaló, hogy az 1950. évi népszámlálás eredménye még túlságosan magán viseli az 1945—1948 közti időszak magyarellenes intézkedéseinek hatását, de az is kiviláglik, hogy 1961-ben a magyarság már felszabadultabban várta a megszámláltatását. A reszlovakizáció szorosan összefüggött az állampolgárság elnyerésével, s így döntő mértékben meghatározta az állampolgárság nélkül maradottak, a hontalanok sorsát (vagyoni és politikai helyzetüket, munkalehetőségüket, azt, hogy kitelepítik, elhurcolják őket stb.). Ezeknek az intézkedéseknek a jóváhagyása előtt egyébként nem vették figyelembe azt a tényt, hogy azok a személyek, akik egykor a polgáriasodás következtében elmagyarosodtak, az első köztársaság idején már nyugodtan vallhatták volna magukat akár szlováknak, akár csehnek, akár csehszlováknak. Ezt megtehették mindjárt 1921-ben vagy akár az 1930. évi népszámláláskor is, és sokan éltek is ezzel a lehetőséggel, hiszen 1921 és 1930 között több mint 60 000 fővel csökkent a statisztikai magyarok száma Csehszlovákiában. A reszlovakizáció ezért is az erőszakos asszimiláció elrettentő példája. A KÉNYSZERKITELEPÍTÉS Csehszlovákia kormánya nemcsak a németektől, hanem a magyaroktól is meg akart szabadulni. Amikor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a potsdami konferencián nem sikerült elérnie a mintegy 200 000 fős magyar nemzeti kisebbség Magyarországra való áttelepítését a lakosságcserén felül, a prágai kormány tovább folytatta a belső intézkedéseket. Mindenképpen el akarta érni, hogy a magyar kisebbséget a legrövidebb időn belül teljes egészében eltüntesse. Ennek elősegítése érdekében adta ki Edvard Beneš 1945. szeptember 19-én a 71. számú köztársasági elnöki dekrétumot, amely azonban csak Cseh- és Morvaország területén volt hatályos. Ezen a területen, néhány kivételtől eltekintve, munkakötelessé vált szinte minden német és magyar (a férfiak 14-től 60 éves korig, a nők 15-től 50 éves korig), akit a 33/1945 Sb. számú köztársasági 48