Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig

A történelem vihara

ellenére, hogy a magyar nemzetiségű lakosság ugyanúgy a győztes Csehszlovákia népét alkotta, mint a cseh, a szlovák, az ukrán, és a lengyel. Ám a magyarságot kollektív büntetéssel sújtották: csaknem valamennyi tagját megfosztották csehszlovák állampolgárságától, aminek következtében a magyarok nem vehettek részt a közügyek intézésében, nem választhattak (már amennyire voltak választások), és nem voltak megválaszthatok, elvesztették állásukat, előbb mint állami és közalkalmazottak, majd mint magánalkalmazottak, elvesztették munkahelyüket, nyugdíjukat, nemzeti gondnokság alá helyezték kis- és középüzemeiket és a kisiparosok műhelyeit, nem kaptak kártérítést a háborús károkért, bezárták valamennyi iskolájukat, és így még a betűvetést sem tanulhatták meg anyanyelvükön, majd az ún. reszlovakizáció keretében bizottságok előtt kellett tömegesen megtagadniuk nemzetiségüket. Ezreket küldtek internálótáborokba, a katonaság segédletével tízezreket tettek át mindenüktől megfosztva a magyar határon mint ún. „anyásokat", anyaországiakat, és ezrek hagyták el hazájukat hevenyészett lélekvesztőkön, sokan halálukat lelve a zajló Duna hullámaiban. Munkaerő-toborzás címén csikorgó fagyban, hóviharban a fegyveres erők segédletével további tízezreket hurcoltak el a cseh országrészekbe fűtetlen vagonokban, sokszor útközben napokig a nyílt pályán és mellékvágányokon vesztegelve. A lakosságcsere keretében közel 100 000 magyar kényszerült elhagyni szülőföldjét. Akik pedig itt maradtak, azoknak elkobozták a házukat, földjüket csak azért, mert magyarnak vallották magukat. Életüket tovább keserítette az is, hogy az utcán és más nyilvános helyen, hivatalokban, üzletekben, vonaton és villamoson — lényegében tehát a lakásukon, a családi házukon kívül sehol — nem beszélhettek anyanyelvükön, hacsak nem akarták magukat kitenni embertelen sértegetéseknek, sőt kegyetlen atrocitásoknak. Sok helyütt még a temetőben, a síremlékekre sem írhatták ki szeretteik nevét magyarul, s azt is megtiltották nekik, hogy lakóhelyük nevének magyar változatát használhassák. A hosszú évekig tartó üldöztetésnek és létbizonytalanságnak csak 1848 végén, illetve 1949 elején szakadt vége. Az 1948. október 25-i 245. számú törvény ugyanis lehetővé tette a csehszlovák ál11