Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

— Ne, akkor inkább kávét, van tej meg feketekávé, tegnap főztem. Ida már odarakott mindent a kályhára, amikor Ucu érte jött, és el kellett mennie. Emma szorosan a kályha mellé bújt, és szürcsölve itta a meleg, párolgó kávét. Olyan jó volt itt ülni és pihenni, és nézni a petróleumlámpa otthonos, szelíden ugráló fényét. Ügy érezte, hogy évekig tudna így mardani, ülni és kávét szürcsölni, jó meleg kávét. De ez volt az utolsó este, hogy a kávénak szívből tudott örülni. Mert ami ezen az éjszakán történt, teljesen elfelejtette vele a kávé meleg, boldogító ízét, és helyében kivirágzott az a szemérmes érzés, amely már megvolt benne készen, éretten. XVIII Emma fáradt volt, sem olvasni, sem levetkőzni nem volt kedve. Legszívesebben ruhástul dőlt volna a vetetlen ágyra. A csontjai fájtak, kezeit lapos combjai közé szorította, és lustán, meghajtott gerinccel a tűzbe bámult. Szívében csönd volt, meleg félhomály uralkodott benne, mint a szobában. Benne voltak a méregzöldre meszelt falak, a petróleumszagú ágyak, a dohos szentképek, szőke hosszú hajú Szűz Máriákkal, a kredenc, az olvasó, a foltos tükrök. És most következett volna ő maga is, amikor kutatni, keresni kezdett reszkető, magányos szívében, és képtelen volt tovább jutni,, mint a kívánságig, az áhítatos imáig, amely megkönnyítette és elhomályosította gyötrő nyugtalanságát.' Igen, a munka, ez volt az egyedüli, amit mindenki kivétel nélkül helyeselt és elfogadott tőle, de többet nem kértek ... A férfiak elnéztek felette, és ő nem mert rájuk nézni. Miért is tenné? Mit is mondhatna, mit is nyújthatna nekik? A mesékben mégiscsak másképp van, ott az angyalok segítik a szegény árva lányokat, de itt? Valaki mintha kopogott volna a fagyos ablakon. Emma 91