Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

Harmadik fejezet x Az események lassan és biztosan folytak tovább, látszólag ügyes emberek kedve és érdeke szerint. Fodorné és Elekné annyira összebarátkozott, hogy szabad idejüket állandóan együtt töltötték, a legapróbb részletekig megbeszélve a napi eseményeket. Semmit sem hagytak ki, mindent alaposan megrágtak, és szavuk majdnem egybeolvadt, mint két megfeszített húr hangja. Közösen megegyeztek például abban, hogy a „jobb napokat látott" Katka megérdemelte a sárgaságot, a nyavalyában Isten fenyegető ujját látták, amely lesújtott erre a parázna teremtésre. Äm a maguk bajáról nem beszéltek, kerülték, mint macska a forró kását, de csak azért, hogy annál szenvedélyesebben rávessék magukat egymásra, ha a helyzet megérik. Náthán viselkedése siettette az eseményeket, állandóan Emmát leste^ és Emma nem merte kitenni lábát a konyhából. Egy reggel Fodorné határozott, magára kanyarította szürke pepita kendőjét, és ünnepélyes képpel beállított Eleknéhez. Elekné, mintha titkos üzenetet váltottak volna, azonnal megérezte szomszédnője komoly arcán, hogy a helyzet megérett, már szaga is van, mint az állott vajnak. Zavartan pislogva helyet mutatott Fodornénak, s megacélozta megviselt anyai szívét, hogy megvédje gyermeke érdekeit e ragadozó asszonnyal szemben. — Beszéljünk őszintén — kezdte Fodorné, és megnyalta szája szélét, mintha nyelvét élesítené. — Maga, drága Elekné asszony, sokáig haragudott rám minden ok nélkül, mert én a Lenkére soha egy rossz szót nem mondtam. Miért is tettem volna, nem vagyok én olyan gonosz. Talán érdekemben állt, hogy Lenke pártában maradjon? Lett volna belőle valami hasznom? Lássa be, drágám, hisz értelmes 60