Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

vizsgálták, majd ia gestap ós egy tudós tárgyilagosságával megállapította a leletet. Az eredmény Dávidot nem lepte meg, verejtékezve rendbe hozta a nadrágját, nem mert egyiküknek sem a szemébe nézni, de behunyt szeméin keresztül is magán érezte (kaján mosolyukat. Közel állt hozzá, hogy elkeseredésében a szemükbe röhögjön, amikor a fiatal 'SS-legény újra megszólalt: — Ugye mondtam... Most már fölösleges a lakására menni. Maga zsidó. Dávid riadt tanácstalansága a hang hallatára egyszerre véget ért. Nem törődött többé velük. Egyetlen egytagú szócskát hajított feléjük: — Nem! A bibliai Dávid hajíthatta így, ilyen kétségbeesett elszántsággal apró kis kavicsát a hatalmas Góliát felé, mint ő ezt a tagadó, jelentéktelen szócskát. Nem fűzött hozzá magyarázatot, nem várt folytatást, nem is érdekelte tovább az egész ügy. A kocsi megfordult, és visszaindult velü'k fel, a Szalmakunyhó felé. Dávid egykedvűen ült, és kifelé nézett az ablakon. Az őszi táj elsuhant a szeme előtt, de semmit sem látott. A számadás és a küzdelem vége olyan egyszerre jött, annyira egybeesett, hogy teljesen elkábította, és arra sem volt többé ideje, hogy sirassa önmagát. Titokban csupán annyi elégtételt érzett, hogy most, ebben az állapotában sem irigyelte a fasiszta hatalom dölyfös képviselőit, sőt még azt sem bánta, hogy ama „fajhoz" tartozik, amelyet tűzzel-vassal, halálos csapásakkal pusztítanak, irtanak. Amíg a kocsi fölfelé kapaszkodott a dombra, a hatalom fennkölt urai összedugták a fejüket, és halkan tanácskoztak. Dávid nem értette suttogásuk okát, hisz előtte nyugodtan beszélhettek volna hangosan is, akár egy halott előtt. Nyilván mégsem biztosak a dolgukban. Agya erőtlen volt, vérszegény, mégis utolsó erőfeszítéssel összeszedte minden erejét, és arra az eredményre jutott, hogy kitart a tagadás mellett, mert végeredményben neki már úgysem árthat semmi. A tagadás látszott az egyetlen szilárd pontnak romba dőlt életében, a tagadás körül keringtek gon'575