Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

lelke. Tudta, hogy nincs menekvés. Ahol a fasiszták hét emhert közrefogtak azért, mert a partizánokkal tartanak, ott aligha marad meg az élet... Ebbe bele kell nyugodni... vagy bele kell dögleni... Lehetne ugyan még vonítani, hogy ez a tűrhetetlen és nehéz fájdalom valahogy hangot kapjon, talán bévülről megkönnyebbülne ... De Dávid nem óhajtott megkönnyebbülést. Feri eleven szeme állandóan ott ragyogott előtte, mintha nagyon távolról integetne, búcsúzna tőle ... Ernőre e napokban keveset gondolt. Valahogy úgy érezte, hogy Feri sosem állt volna szóba Samuval, ezzel a gőgös ficsúrral, aki otthon egyetlen jó szóra sem méltatta őket. Az udvarias Ernő azonban ennek is örült... Érezte, mily gyönge érvek ezek, mennyire nem állják meg a helyüket... A magány, a rémület napjai voltak ezek. Sem Horával, sem Vilmával nem tudott ezekről a veszteségekről beszélni... Nyers fájdalom volt benne minden. Két fivére halála úgy kapcsolódott a tarkára, mint egy acélszorító. A sötétség kerítette hatalmába, és gondolatai úgy hánytorogtak háborgó agyában, mint hajóroncsok a tengeren. Hányinger környékezte, nem bírt enni, nem bírt egy falatot lenyelni... Már azt hitte, hogy összeroppan ... mégis bírta ... összeszorított fogakkal, némán cipelte tovább a terhet. A család kedvence, akit egykor édességekkel tömtek, azon gondolkozott, mit szóljon az édesanyjának, miképp, hogyan közölje vele ezt a kétszeres, százszoros szerencsétlenséget, ha kérdi... Ha kérdi... de anyja nem kérdezett ... Amikor a fiúk szombaton nem jöttek el a megbeszélt búcsútalálkozóra, akkor sem kérdezett... Ö maga azzal állt elő, hogy bizonyára el vannak foglalva... Anyja egy iszót sem szólt, és azóta sem említette a nevüket, ahogy Bari nevét sem említi, tudatosan nem beszélt róla, sötét szemében és szívében hordja a gyászt, mint némely anya halott gyermekét eleven testében. Dávid érzi, hogy anyjában élni fog ez >a gyász szívének utolsó dobbanásáig. így hallgat Idáról is, aki Belgiumban pusztult el csecsemőjével, férjével... Most róluk is hallgat.., '566