Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

Reggel és este imádkozott, reggeltől estig dolgozott a mindennapi kenyérért, asszonyért, gyermekért. Imája őszinte vallomás, meghitt beszélgetés volt az Űristennel, megbánás, megtérés, vezekelt bűnéért, amit soha el nem követett: egyszerű élete a szentek életére emlékeztetett. Mielőtt a Gestapo-legényelc elhurcolták, barázdás arcán napfény tűnődött és jámborság. Beszélgettünk, de egyetlen szóval nem vigasztalt, és tőlem sem várt segítséget vagy vigaszt. Üres pipáját szórakozottan rágcsálta, hatéves kislánya fejét tűnődve simogatta. Körülöttünk ősz volt, az ég szikrázva kéklett, a gyümölcsök duzzadtan és éretten fénylettek, a gyermek riadt, világos szeme, mint üldözött fiatal őz szeme, hallgatag volt és számonkérő, gyászosan szomorú és esdeklő. A bénító halálos csöndben visszafojtott lélegzettel figyeltem, mint bontogatja a halál szárnyait és egyre nagyobb tért hódít a gyermek eleven tekintetében. Ö, szörnyű búcsú, Isten lett volna a tanú, ha el nem költözik akkor a Vatikán-udvarból, hol bátyám utoljára kezet nyújtott, és elfedve a gyermek arcát, imádkozott. Immár a föld alá költözött az ima, bátyám kérges kézszorítása, a gyermek riadt, esdeklő arca. Kis német ólomgolyó oltotta ki bátyám egyszerű szeme világát, mint templomban a gyertyát, '560