Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

csora mellett szállt síkra, ösztönösen érezte, hogy a tálalással, a közös étkezés szertartásával kissé helyére billen a rend. — Az embernek ennie kell — mondta oktatóan, mint egy felnőtt. — Ne felejtsétek el, több mint húsz órát voltam úton. Egyébként Lilit is gyorsan le kell hozni a padlásról. A hosszú lábú Ernő már indult is. Ki se kellett mennie az udvarra. Az előszobából nyíló kisajtón feljutott a padlásra, s mindössze egy deszkát kellett elmozdítania a helyéről, hogy Lili szállására jusson. Amíg Ernő visszajött Lilivel, beszélgettek. A szó magyarul, szlovákul és zsargonul folyt köztük, ahogy éppen eszükbe jutott. — Nagyon rossz volt, ugye Joli? ... — kérdezte Dávid. — Még rágondolni is rossz — válaszolta megindultan. — Nem hiszem, hogy még egyszer kibírnám ilyen némán, mint egy letaglózott állat. Az volt a benyomásom, mintha élve temettek volna el. .. A legrosszabb azonban mégis az volt, hogy minden szót, zörejt hallottam... El sem tudtam képzelni, hogyan szabadulok ki innen ... A pofon csattanása pedig egyszerűen elállította a szívem verését. — Nekem még csak nem is fájt — jegyezte meg csendesen Feri. — Nem is tudom ezt nektek megmagyarázni, a csattanással egyidőben mintha villám csapott volna a szekrénybe, a szívem és a gyomrom homályába. Hányinger fogott el... Hogy mégis uralkodni tudtam magamon, és nem törtem ki ebből a pokolból, ez azért volt, mert bíztam bennetek. Tudtam, hogy itt vagytok és mindenáron meg fogtok védeni. Persze, arról fogalmam sem volt, hogyan, mi módon ... Végsősorban mondom, bíztam bennetek, hogy erősebbek, okosabbak vagytok nálam ... Hát így volt... Arra, persze, nem gondoltam, hogy éppen neked sikerül majd, a legfiatalabbnak. — Én ugyan gondoltam rá, de én sem tudtam még, hogyan, miképp ... — felelte Dávid lehangoltan. — Azt hittem, hogy Bari lép közbe — mondta Joli. — Nos, én vagyok a legidősebb, tehát rám hárult volna 402