Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

vart. Megértetted, te ringyó, aki a folyóparton ráztad ki magad, vagy azt hiszed talán, hogy én nein tudom? Emma, mintha hirtelen megbénult volna, mereven állt és nézte Katkát értelmetlenül, bambán, mintha rosszul hallott volna. Amit Katka mondott, az nem is hazugság volt, valami egészen más, és összehasonlíthatatlanul súlyosabb. Rágalom volt, olyasmi, amit eddig még nem is hallott. Idának arcába szökött a vér. Ö már tudta, hogy mit gondoljon, hisz a hajdani Lolának is ugyanezt mondta, de másnap már kibékültek, harmadnapra megszökött tőlük, és kiderült, hogy Katka vádja nem volt teljesen alaptalan. Bent a szobában Marci bőgni kezdett, de Ida a nagy izgalomtól meg se hallotta. Éva szaladt be hozzá, de amint csitítgatta, fülelt, hogy mi történik kint. És történt is. Emma, mintha Marci hangjától tért volna magához, görcsös, remegő ujjaival vakon megragadta kockás, átázott ingét, és elszántan Katka arcába hajította. Katka hátratántorodott, de még mielőtt magához tért volna az első meglepetésből, Emma már mellette is termett, kontyánal megfogta, majd arcába hajolt, és szembe köpte. Mindezt a legnagyobb nyugalommal tette, csak vékony, remegő orrcimpáin látszott meg az izgalom. Azután, mint aki jól végezte dolgát, lassú léptekkel otthagyta. Katka hangot sem hallatott, visszavonult kamrájába, némán és megalázottan. Ida lábbujhegyre ágaskodott, két keskeny kezébe fogta Emma arcát, és megcsókolta. — Ó, te aztán jól megfeleltél neki. Emma hallgatott. Életében először erőszakoskodott. Aznap délután Emma öblíteni ment a folyóhoz. Éva is vele tartott, és pár lépésnyi távolságban követte őket Virsli, kényelmesen lépkedett, gondtalanul csóválgatva lompos farkát. Amikor befordultak a Fő utcára, Emma megállt a fényképész kirakata előtt, és egy férfi arcképét nézte különös érdeklődéssel. A férfi harmincéves lehetett, de a haja már teljesen ősz volt. Nyílt és mosolygó volt a tekintete, és úgy tűnt, mintha egyenesen rá nézne. Meleg vérhullám borította el Emma testét, így még férfiember nem nézett rá, és ahogy visszanézett, félénken, hitetlenül, a kép egyre vi40