Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A család kedvence
leges titkolódznia az embernek, az úgysem árulja el. És ez fájt neki leginkább... Ügy érezte, hogy a temetésre is csak azért hívta, mert előtte mindent megtehet... Nincs mitől tarnia. Csak annyit kell mondania: Dávid — és örök némaságra ítélte... Levetkőzhet előtte, járhat pucéran, megmutathatja a sebeit, a gyöngéit, feltárhatja előtte mindazt, amit eddig önmaga előtt is titkolt... Semmi komolyabb baj nem származhatik belőle. És mindebben, ha nem is tudatosan, de mintegy azonosította magát azzal, amit a Führer meghonosított... Minderről azonban egy szót sem szólt Pistának. Az volt a benyomása, ha szólna, csak rontana a helyzetén. Különben is, mindazok ellenére, ami történt, rejtélyes módon úgy érezte, hogy megbízhat benne. Ezért Lajcsi nevét még csak meg sem említette, és hálás volt Pistának, hogy ő sem utalt rá ... így legalább nem kényszerül nyilatkozni róla ... Különben az is lehet, hogy nem is hozza őt összefüggésbe a Dávid névvel és ami vele együtt jár ... A mester, Görcs Rajmund, afeletti örömében, hogy túladtak a drága koporsón, ünnepi vacsorával vendégelte meg őket. Igen jókedvű volt. Pista felhasználta az alkalmat, hogy közölje vele Dávid távozását, azzal indokolva, hogy az anyja hazahívja. A mester azonnal beleegyezett, hisz a szabóműhelyben úgysem volt sok munka. Hát csak menj, ha hív az anyád — mondta zsíros, jámbor hangon. Érdeklődése egyébként a temetés körül keringett, tapintatosan a koporsóra terelte a beszélgetést, a részletek érdekelték, nem volt-e szükség komolyabb beavatkozásra. Pista szórakozottan azt válaszolta, hogy dehogyis kellett, belefért az, mintha csak mértékre készült volna. Dávid örült a hazugságnak, úgy érezte, hogy Pista valóban megbánta tettét, ugyanakkor azonban arra is rájött, hogy Pista előre kidolgozott terv szerint cselekedett, és a terv bizonyára furfangos mestere szent agyában született meg. Tehát előbbi nézete Pistáról nem volt teljesen helytálló. A mester kissé csalódottnak is látszott, mert valami bravúrra várt. A koporsó ezt bizonyára megérdemelte volna, 358