Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

mint a kártyavár. Sosem hitte volna, hogy neve, amellyel a szülei megajándékozták, valaha ilyen hatással lesz rá. Az még csak eszébe sem jutott, hogy Pistát titoktartásra kérje. — Rajtam kívül senki sem tudja. Dávid kezdett magához térni... Szerette volna megtudni, honnan ismeri a titkát... — De neked is hallgatnod kell — folytatta Pista. Szóval ez az ára. Rendes megállapodást kell kötnie. Erre feltétlenül válaszolnia kell, nemcsak a maga, hanem Lajcsi érdekében is. — Én nem szólnék — nyögte ki —, akkor sem, ha maga szólna. — Akkor mért fenyegettél Erzsikével? — Nem fenyegettem... én csak azt mondtam: mit szólna, ha megtudná? Én erről nem szólhatok, nem beszélhetek ... mert tisztelem és becsülöm magát... Én erről nem szólhatok másnak, mert magának szóltam ... Magának megmondtam, mert meg kellett tennem. — Tudtam, hogy hallgatni fogsz — sóhajtott fel megkönnyebbülten. Egymással szemben álltak. A rend, a béke összhangja kezdett kialakulni köztük. Noha hűvös fagyot árasztottak a csillagok, nem fáztak. — Honnan tudja? ... — kérdezte Dávid. — Tudom ... és kész. — Ki mondta meg? — Senki sem mondta, légy nyugodt, rajtam kívül senki sem vette észre — felelte Pista jókedvűen, miközben újabb cigarettát sodort magának. — Én is csak véletlenül jöttem rá. Múlt héten, amikor levelet kaptál hazulról, és olyan boldog elragadtatással olvastad, én tréfásan a fejed felett bepillantottam a levélbe, és sikerült elolvasnom a levél bekezdését. Az volt benne nagy betűkkel, hogy: „Kedves fiam, Dávid!" Akkor már tudtam, hogy ki vagy, és azt is tudtam, hogy az anyád írta, mert az én anyám is ilyen nagy betűkkel ír. Egész nap gondolkoztam, szóljak-e neked vagy sem? ... Figyelmeztesselek, hogy az anyád ne szólítson Dá356