Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

XXII Azon az éjjelen Dávid önmaga felett virrasztott. A két hamisított születési bizonyítvány már a zsebében volt, de nem gondolt rájuk. Lajcsi egyenletes horkolását hallgatta, aki a dívány közelében a padlóra terített szalmazsákon aludt oly nyugodtan, mintha soha életében nem követett volna el semmit. Irigyelte őt nyugalmáért, biztonságáért, amely védi az álmát, míg ő virraszt, és bódító illatokkal küzd annyi erőfeszítéssel, hogy teste minden porcikája verejtékben fürdik. Legszívesebben elhajította volna kezét, lábát, hogy megszabaduljon e kínzó, gyötrő képektől, amit a képzelet eléje vetít, és amelyek, mi tagadás, annyira szégyenteljesek, hogy sosem merne róluk beszélni. Hajnalban, mielőtt mégis mély, álomtalan alvásba zuhant, úgy döntött, hogy ő is elmegy hazulról. Nem marad itt egy napig sem tovább. Elkíséri Lajcsit abba a faluba, és majd egy másik mesternél keres munkát, ha az a szabó nem akarná felfogadni. Hosszú idő óta újra igaz szívből fohászkodott Jehovához, hogy legyen kegyes hozzá, legyen irgalommal iránta, bocsássa meg a bűneit, tisztítsa meg gondolatait, hogy soha, de soha tetté ne érjenek. Reggel, néhány órai alvás után tiszta aggyal, kipihenten, józanul ébredt fel, mintha éjszaka nem vívódott volna bódító testillatokkal, miket a képzelet képpé érlel. Sehol semmi nyoma nem volt a küzdelemnek, a vívódásnak. De mert tudta, hogy a nappali fény nem mindig megbízható, kitartott elhatározása mellett. Két váltás fehérneműt csomagolt be szegényes kis kofferjába, és szüleivel közölte, hogy Lajcsival együtt vidékre megy, ahol elszegődnek tanoncnak. Hogy megnyugtassa őket, megmutatta Fekete szabómester ajánlólevelét is. Lajcsi öröme nem ismert határt, verte a mellét és esküdözött a maga szertelen módján, hogy most már jó lesz, és csak azt fogja tenni, amit Dávid akar, mert ők örök és elválaszthatatlan barátok. Szülei azonban hallani sem akartak tervéről. Ellenállásukkal csak úgy tudott megbirkózni, hogy külön beszélt az 341