Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

felháborodottan Juli nénihez —, hisz ezzel a magatartással a többieket is megfertőzi. — Kedves kolléga úr — válaszolta Juli néni nyugodtan —, én nem tartom a helyzetet olyan veszélyesnek. ,A gyerek feltett önnek olyan kérdést, amihez joga volt. ön nem válaszolt. A kérdés nyitva maradt. Miért varratott nála, miért támogatta? Miért adott neki munkát, ha tudta, hogy áruló? — Rendes tanítvány nem tesz fel ilyen kérdéseket a tanítójának. — Nekem pedig az a nézetem, hogy minden rendes gyermeknek jogában van megvédeni az apja becsületét az egész világgal szemben is. — Különös nézetei vannak. Ezúttal ünnepélyesen kijelentem, hogy az ügyet a tanfelügyelő elé viszem. — Megteheti — válaszolta Juli néni megvetéssel —, de figyelmeztetem, hogy én még élek, és nem hagyom magam megrágalmazni senkitől. Ennek a gyermeknek az apja, sajnos, már ... Juli néni nem fejezte be a mondatot, de ez már nem használt... Sztanyo mintha vihar kapta volna el, pár ugrással a folyosón termett, lekapta kabátját, sapkáját a forgásról, és száguldott haza ... haza ... Hiába futott utána Juli néni, mire a folyosóra ért, Sztanyónak már nyoma sem volt. Hogy a tanteremben azután mi történt, arról már mit sem tudott. — Szóval — kérdezte Dávid —, amikor hazajöttél, akkor te már tudtad? — Tudtam — bólintott Sztanyo —, tudtam, de ... — és újból sírva fakadt, könnyei újra áztatták arcát, majd remegő hangon hozzáfűzte: — Nem akartam szólni... nem akartam kimondani... nem akartam, hogy anyu is megtudja ... Aztán meg én magam sem hittem ... csak amikor a bácsi mondta, akkor már megvolt a bizonyíték. Sztanyo könnytől csillogó szeme most mintha messzire elrévedezett volna. Dávid szíve olyan nehéz volt, mintha ólomból lenne. Lehúzta, és minden, amit maga körül látott, vigasztalanul szürke volt. 322