Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

nak a lényegnek, amely apját élete utolsó percéig megtar­totta zsidónak. A sötét alkonyati hangulatból a szunnyadó kanárik ébre­dezése, mozgolódása, majd egy trilla, amely mintha látha­tatlan zongorabillentyűkön futott volna végig, riasztotta fel őket. Dávid nyomban új erőre kapott. Fürgén leug­rott a rozoga kanapéról, gyorsan villanyt gyújtott, és meg­feledkezve álmáról, anyjával folytatott beszélgetéséről, a madarakkal kezdett foglalkozni. Anyja megszokott mozdu­lattal a tűzhelyhez lépett, hogy előkészítse a szegényes, mindennapi vacsorát. így szakadt vége meghitt beszélgetésüknek, .anélkül hogy befejezték volna. Egyikük sem mert döntő elhatározásra jutni. Mialatt tiszta vizet adott a kanáriknak, arra gondolt, vajon anyja érdeklődik-e tanonctervének részletei iránt? ... De nem, egy szót sem szólt, miközben készítette a vacsorát, mozdulatai zártak voltak, látni lehetett, hogy gondolatai messze járnak, ki tudja, talán gyerekeinél időznek. E hall­gatás gondterhelt és tiszteletre méltó volt, többet mondott minden szónál, beszédnél, vallomásnál. Dávid mint kiváló tanítvány, aki követi mestere példáját, ugyancsak hallga­tott, de akkor már határozott formában kezdtek kialakulni benne a közeljövő tervei. XVII Csak egy hét múlva került sor arra, hogy Richternével szót váltson. Noha nyugtalankodott Richter miatt, akit a váróteremben való találkozása óta nem látott, aggodalmait senkivel sem közölte, és eszébe sem jutott, hogy önként jelentkezzen az asszonynál, beszámoljon tapasztalatairól, és esetleg érdeklődjék a férfiről. Nem, a sérelem még igen elevenen élt benne, a történtekből nem akart magának tő­két kovácsolni, ellenben komoly izgalommal leste a további fejleményeket. Tudta, hogy valaminek történnie kell, sej­tette, mihelyt alkalom adódik rá, az asszony hívja majd. 274

Next

/
Thumbnails
Contents