Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

Apja természetesen nyomban rendreutasította engedetlen fiát Chájim a barátja, neki akar szívességet tenni, ha felveszi tanoncnak, nem pedig fordítva, ahogy Dávid szeretné beállítani... Ami pedig a Rosenkranz fiúkat illeti, az merőben más lapra tartozik, és noha neki is lenne egy és más megjegyeznivalója, semmiképpen sem tartja helyesnek, hogy legjobb barátja háta mögött beszéljenek róla, mégpedig olyan hangon, amely teljesen nélkülözi a tisztelet legparányibb jelét. Anyja kelt most fia védelmére. Azt mondta, bizonyos helyzetekben az egészre kell tekintettel lenni, és nem lehet az egyes jelenségeket, tényeket különválasztani egymástól... Nem lehet, mert szervesen hozzátartoznak az egészhez, amint ez a példa is mutatja. Dávidnak igaza van, ha azokra a henyélő fiúkra hivatkozik. Rosenkranzéknál Dávidnak nemcsak a műhelyt, hanem az egész konyhát is rendben kéne tartania, sőt az sincs kizárva, hogy még az edényt is neki kellene elmosogatnia. Sok igazság volt anyja állításában, bár Dávid az edénymosogatást is vállalta volna, ha jó szakma elsajátításáról volna szó. Sokkal komolyabb okok rejlettek ingerültsége mögött. Ezeket az okokat pontosan ő sem tudta volna megmondani, azt azonban határozottan tudta, ha belepottyan abba a tunya, jámbor légkörbe, amely Rosenkranzéknál uralkodik, akkor útja lefelé, nem pedig felfelé visz, és fejlődése úgy megreked, akár szekér a sárban. Komoly erőfeszítésre lenne szükség, hogy kiragadják onnan. Minderről, természetesen, nem beszélt. Hangosan csak annyit szólt: — Én már határoztam. Richterhez megyek tanoncnak. Amikor ezt kimondta, maga is meglepődött, mert amint kiejtette a tanonc szót, nem a szabómesterségre, hanem egész másra gondolt. Sem tűt, sem cérnát, sem ollót, sem szövetet nem látott maga előtt, csak azt a rendet és tisztaságot, amely Richteréknél uralkodott. A férfira, az asszonyra gondolt, akik mindig oly tiszták voltak, mintha csak néhány perce mosakodtak volna. így, a szó legszorosabb értelmében mosakodásra, nem pedig fürdésre gondolt. 268