Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

ták a Szovjetuniót. Ez a hír az iszonyat és borzalom érzését váltotta ki apjából és Chájim Rosenkranzból, akik a templomban, az esti ima után beszéltek róla, benne azonban az elégtétel egy neme ágaskodott, mintha azt mondta volna: tudtam én, hogy ezek a gyilkosok mindenre képesek. Vajon hogy fog ezután Richter viselkedni?, merült fel benne hirtelen a kérdés, mintha megérezte volna, hogy ez az esemény döntő hatással lesz a rejtélyes szomszéd további életére. Kérdésére már másnap, a délelőtti órákban választ kapott. Az egész városban nyomasztó volt a hangulat, és különösen a zsidók alig merészkedtek ki lakásukból. Kint zavartalanul sütött a nap, mintha mi sem történt volna. Apja is otthon maradt, egy hatalmas nyitott könyv előtt ült, és ráncos homlokkal próbálta gondolatait összpontosítani. De nem ment. Dávid jól látta, hogy apja tekintete minduntalan elkalandozik a távolba, ő maga sem bírt nyugton maradni, amióta hallotta, hogy a fasiszták felgyújtották a szovjet követ kocsiját. Nyugtalanságát ezúttal még a kanárik koncertje sem tudta csillapítani. Észrevétlenül kisurrant az udvarra. Ott nagy meglepetésére azt látta, hogy két tagbaszakadt idegen nagyban tárgyal Hanzi mamájával, a házmesternével. Nem habozott sokáig, úgy tett, mintha az egész ügy nem érdekelné, suhanc módjára rugdosni kezdett egy követ, amelynek irányát pontosan megszabta. Ily módon egyre közelebb került hozzájuk. Furdalta a kíváncsiság, hogy miről is tárgyalnak ezek a hekusok a házmesternével. Egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy az idegenek hekusok. Foglalkozásuk lerítt a képükről, látni lehetett rajtuk, hogy két markos kezükkel nem szántottak és nem vetettek, soha családi házat nem építettek, hanem világéletükben mindennek az ellenkezőjét tették. így tudta meg, hogy a hekusok Richter Frigyes bácsit keresik. Nagy örömére a házmesterné azt mondta, hogy nincs otthon, néhány perce távozott hazulról, utazni készült. Ügy tudja, hogy a főpályaudvarra ment, és ha nyomban utánaerednek, a váróteremben bizonyára ráakadnak. 261