Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A család kedvence
folt teremben, megmerevedve, elhagyatottan .. . legszívesebben anyja után kiáltott volna, de száját sem bírta megmozdítani... torka kiszáradt, mintha belső láz emésztené ... holott egész éjjel boldog izgalommal készült erre a reggelre, egész éjjel úgyszólván le sem hunyta a szemét, és tarka, színes képek sokasága vonult el lelki szemei előtt... Száz, talán ezerféle változatban képzelte el ezt a napot, a tanítót és az iskolát, de egyik sem volt ilyen, főleg nem volit ez a rideg festék- meg ceruzaszag, a tanító sem állt háttal feléje ... Mindez valahogy nem egyezett, és úgy érezte magát, mint aki eltévedt. Ekkor fordult feléje az ősz hajú tanító, Chira, akiről otthon a szülők és testvérek annyit beszéltek, korát meghazudtoló fürge léptekkel hozzá sietett, lehorgasztott fejét álla közepén, a gödröcskénél megfogta, és maga felé emelte, föl a magasba ... — Te Bari öccse vagy, ugye? Nem tudott válaszolni, csak boldog elragadtatással igent bólintott. — Hogy hívnak? — Dávidnak — mondta akadozva, egészen halkan. — Ügy hasonlíttok egymáshoz, mint két tojás. Olyan ijedt, olyan ügyetlen is vagy, mint ő volt az első napon. No, gyere szépen... — és megfogva a karját, az első padba ültette. — Itt fogsz ülni ezentúl — mondta erélyesen —, megértetted? — Igen — nyögte hálásan, és úgy érezte magát, mint aki nagy veszedelemtől szabadult meg, mintha az Üristen személyesen vezette volna át a Vörös-tengeren, míg iskolatársai ámuló tekintete a halak nyílt, kerek szemére emlékeztette. Ez a zavar azonban csak pár pillanatig tartott. Amikor aztán a nevezetes zöld padba ült, és szilárdságot érzett sovány ülepe alatt, a dolgok azonnal elrendeződtek, máris otthon érezte magát, és még aznap egyik iskolatársával gumit cserélt. Persze, Chira figyelmét ez sem kerülte el, és az ünnepi óra végén, mielőtt hazament volna, Dávidot magához hívta, és szigorúan ráparancsolt. 241