Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

jelent. Ez a világnézet pedig tagadja, hogy Isten vagy bár­milyen felsőbb lény határozná meg az ember akaratát, és tudományos vizsgálataival arra törekszik, hogy felfedje a társadalmi fejlődés törvényeit, és hasznosítsa őket az em­beriség érdekében. Tagadja Ádám és Éva történetét, mert az ember fejlődését egész más úton vezeti le. Végül, úgy hiszem, az sem titok előtted, hogy a proletárdiktatúra épp­úgy elkobozza az egyházi birtokokat, akár a gyárosok és a földbirtokosok vagyonát. A párt politikája tehát eleve ellen­tétbe kerül a pápa és a katolikus egyház politikájával. Bari szavaira már azért is élénken emlékezett, mert 1942 őszéig, amikor Barit esküvője napján elhurcolták, még szám­talanszor beszélgettek erről a kérdésről, és a sok könyv, mely Bari jegyzeteit őrzi, még mindig megvan, Dávid elrejt­ve őrzi őket, és nem hajlandó megválni tőlük. Híven él emlékezetében apja válasza is, amely jellemző volt gondo­latmenetére: — De ki beszélt itt, fiam, a pápáról? — „Fiam", mondta, bár e szót ritkán szokta használni, és a hangjában ott volt az a nélkülözhetetlen ingerültség is, amely a talmudisták vi­táiban oly gyakori, hogy senki sem lepődik meg rajta. — Én főképp a szegény zsidókra gondoltam, akiknek minden vagyonuk az egy Istenbe vetett becsületes és megingathatat­lan hitük. Azt kérdem hát, miért akarják ezt tőlem elvenni? Miért fáj a kommunistáknak az én Istenem, aki ugyan bir­tokosa szerintem az egész földnek, de nem tudok róla, hogy valaha is kizsákmányolt volna valakit. Arról sem tudok, hogy nagy különbséget tett volna ember és ember között. — Ezt éppenséggel nem állíthatod, apám — felelte Bari hévvel, akit őszinte igazságérzet fűtött. — Lényeges kü­lönbséget tett azzal is, hogy vakokat, púposokat, mit tudom hány fajta nyomorékot teremtett. — Te, úgy látszik, kételkedsz az isteni igazságszolgálta­tásban. Ügy látom — folytatta most már haraggal —, tel­jesen megmérgezett a világi tudomány. — Csak azt mondom, amit gondolok. Erre te tanítottál, aki mindig hűséggel ragaszkodtál az igazsághoz. Nemegy­szer meg is vertél, ha hazudtunk. 233

Next

/
Thumbnails
Contents