Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

hang, ugatás vagy vakkantás; a benn levők megdermedtek; félelmetes volt, mintha valaki hirtelen eloltotta volna a napot. A halott gyerekre borult, csókolgatta, kért, könyörgött: Éva ... Éva ... mit tettél, Éva? Jaj, jaj... mi történt? Marci felébredt, és hangosan felsírt. — A gyerek — mondta Fodorné. Ida mintha ütést kapott volna hátulról, amely magához térítette. A bölcsőhöz lépett, és ölébe vette a síró gyereket. — Ágyba kéne feküdnie — szólt Fodorné Friednéhez. — Nem, nem ... — intett Friedné. — Kicsit reszketek, de elmúlik — Az orvos hallgatott. Ismerte már ezeket a hangokat, jeleneteket. Mégis, valahányszor látta és hallotta, újra meg újra megrendült. Nem tudta magát kivonni a hatásuk alól. Kínos, elviselhetetlenül kínos volt mindezt végignéznie, és noha ez már nem tartozott a feladatához, mégis maradnia kellett, hogy jelenlétével fékezze és csillapítsa a fájdalmat. Városi orvos volt, azt mondták, hogy a modora neveletlen, beszéde durva, mégis, a szegények, a pénztelenek szerették. A betegek bizalommal néztek fel rá, erre a hatalmas, vörös képű, ősz hajú emberre, aki komor, elszánt arccal vizsgálta őket, és soha egy szóval nem mondott többet, mint amennyi okvetlenül szükséges volt. Ridegen elköszönt, és meghagyta, ha valami baj lesz, küld jenek érte. A halott feje mellett kétoldalt a szombati gyertyatartókban gyertya égett, lángjuk fel-fellobogott a beszűrődő nedves februári alkonyatban. Az árnyak némán táncoltak a falon. Megkezdődött a gyász. Fodorné kiment a konyhába teát főzni. Emma a munkából jött fáradtan, de benézett Friedékhez. Meg akarta mondani Évának, hogy a poharat visszaadta Farkasnénak. Ahogy a szobába lépett, f ekeibe lett előtte a gyertyák lángja. Ott maradt, Ida mellé ült az alacsony zsámolyra, jó ideig nézte a takaró alatt domborodó tetemet, idegenül, értetlenül. Valahogy nem hitte, szerette volna kitakarni és megnézni, milyen lehet Éva holtan, de nem mert hozzányúlni. Nem mert, mert érezte, hogy nem segíthet rajta, nemcsak ő, hanem Fodorné sem, aki pedig úgy mozgott a kórházban, mint a konyhájában. Mégis, hogy történt, 131