Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

meghallgatni és titkukat megőrizni, de irtózott a gondolatá­tól is, hogy kövesse példájukat. Okos asszony volt. Fel tudta mérni a rejtett szerelmek gyötrő, zilált körülményeit: za­varos éjszakai utakon kezdődnek, gyanús szállodai szobák­ban folytatódnak és olthatatlan gyűlölettel végződnek. Mi­lyen álmai is vannak az ilyen asszonynak, mennyi rettegés­sel tűri férje közeledését, és gyermekeitől annyira eltávolo­dik, hogy a szemükbe se mer nézni. Neki nincsenek gyer­mekei, de van valami más: a lelkiismerete. Ez az egyedüli, ami biztos, amit nem hajlandó elcserélni a leglángolóbb sze­relemért sem. Hogy mi a szerelem? Pontosan tudja, ismeri, átélte nem is egyszer, most is benne van. Tudja, kétségte­lenül érzi, hogy szereti a tisztet, de mégsem ... mégsem ... Egyszer vége lesz ennek a nyugtalanító időszaknak is, és érzi, hogy makulátlanul kell áteveznie ezeken a piros tüzű éveken, nehogy később szemrehányást tegyen magának. Semmi baja nem lesz, majd borogatásokat rak a homlokára, és reggelenként hideg zuhannyal oltja el szemérmetlen ál­mait. Mi mást tegyen, húsból és vérből van ő is, és jönnek váratlanul és meglepetésszerűen azok az illatos és förtelme­sen ellenállhatatlan álmok forró ölelésekkel és soha nem hallott mézédés hangokkal. Nem szabad többé fogadnia ezt az embert, és ha csak egyetlen módja is lenne, köszönését sem viszonozná. De erről természetesen le kell mondania, ilyesmi mindjárt gyanút keltene szemfüles barátnőiben, akik jó ideje lesik már, hogy mikor követi végre a példájukat. Most Emmára nézett, aki még mindig mozdulatlanul állott, sápadt, ijedt arccal, összekulcsolt vörös kezével. Hogy tud ez a kislány nézni a tiszta kék szemével, de kérdés, hogy tud-e hallgatni? — Emmácskám — mondta Lángné —, senkinek sem sza­bad erről beszélned. — Soha, senkinek — felelte elragadtatással Emma, és boldog volt, hogy végre van valami titok, ami összefűzi őt ezzel a kedves asszonnyal. Lángné megnyugodott, bízott ebben a jámbor teremtésben, és újra felhőtlenül mosolygott, mintha mi sem történt volna. — Beszélj, kis Emma, látom, hogy valamit akarsz. 108

Next

/
Thumbnails
Contents