Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

Első fejezet i 1930 nyarán tlörtént: Emma egyedül indult el a falujából a patak mentén. Eleinte az úszó libákat követte, később valami makacs sértődöttség hajtotta a kék iszínű vinnai hegyek felé. Csak egyszer fordult vissza az úton azzal a szándékkal, ihogy visszatérjen, de pár lépés uán megállt: nem mozdult. Az elhagyott falut nézte, szürke templomtornyával, apró homályosodó házaival, hazafelé induló jóllakott teheneivel; távolról az úszó libák virító margarétához hasonlítottak. Elmosolyodott, a libákra meg a tehenekre gondolt, szemükre, hangjukra, mozdulataikra emlékezett, és mindez összefolyt benne a kavicsos csillogó patakkal, a poros bokrokkal és fákkal, így, mosolyogva indult el újra, egy irányban a patak folyásával, anélkül hogy eszébe jutott volna egyetlen emberi arc. Mintha az alkonyodó táj, a távoli halványodó hegyek elmosták volna benne eddigi éveit, asszonya rikácsoló hangját, mohó, kegyetlen szemét. A táj elnyelte haragját, most már tudta, hogy nem azért hagyta el a falut, mert félt asszonya verésétől, hisz ez már számtalanszor megtörtént, más, merőben idegen és érthetetlen okok fkényszerítették erre az útra. Ám a bizonytalanság nem nyugtalanította, sőt inkább felhevítette pihenő képzeletét, mely tele volt állatok ízével, szagával, mint valami párolgó trágyadomb. így gyalogolt egész éjjel a békés holdfényben, a csillagos égbolt alatt, az egyre szélesedő patak partján. Vékony csípője fáradhatatlanul ringott, vézna testében egyre vidámabban folydogált vére, akár a tiszta, eleven patak a holdfényes bokrok kö/zt. Amikor a patak a folyóba zuhant, fent elhalványodott az ég, a dombok lágy vonalai már bontakozni, nőni kezdtek a szürkeségből, és mélyen a 9