Gyurcsó István: Mélység és magasság

A költő kérdez

ki más: a nevedben morgók ostoba, süket tábora ? Nem kérjük, nem véd sem isten, sem király; de nem óv senki, ha kutya csahol ránk, nem áll elő az, aki leinti: egyedül te, proletár utókor, de bírj is joggal, a morgó dúlókra szólj rá, fenyítsd meg, intsd le, de bottal! ... Hazám az a föld, bizony csak az a föld, ahol nyelvem ép, nem csupán megtűrt, kenetlen, csikorgó ötödik kerék. — Egy nemzet él itt! — mondják. Mit mondjak én? — Még mi is élünk! — Hová tartozunk, kinek a gondja most nemzeti létünk ? Miénk a sarló, a kalapács nyele, e korszak hevít, s ha törvény a halál, az életre most még mi lelkesít ? Az élet maga, maga az élet az, ami jogra int? És a jövő az, talán a jövendő, aki ránk tekint? Kevés vigasz; én ma élek, s már jól tudom, alku nem lehet: minden nemzedék önmagáért felel, ha mozdult, ha tett! S ki csak homokban babrál, s szórja másra a port, mely vakít, annak nem fontos, hogy a múlt és jelen kit hogy alakít. 28