Gyurcsó István: Mélység és magasság

Őszi levél

ÍVBEN Mondd, mi vonz egymáshoz minket, és mi az, mi eltaszít messze ? A csillag szabad ? Nézd csak a mindenség tejútrendszerét: mind egymáshoz bilincselt, keringő rab. Talán mi is így: megszabott pályánkon hegynek fel, majd lejtőkön legörögve, szétválva, szakadékon ugrálva át, s mint kozmikus por, újra egyesülve. Ki ismer ránk ? Fénylő csillagok voltunk, s vagyunk ökölnyi égett meteorit, kik a geológus Idő zsákjában álmodjuk, hogy valaki feltör, felnyit. Ennyi az egész, mert őrzi tán a kő szép emberi szándékaink kézjegyét: az örök anyagba zárva szívünket, és a szívbe az élet hű szerelmét. 116