Gyurcsó István: Mélység és magasság

Őszi levél

SZOBASAROKBAN Kíváncsi szél szalad bc az ablakon, a sarokban ülök, észre nem vehet, s hogy itt vagyok, aet úgyis letagadom: az emlékek rácsán nézem az eget. A szótlan csillagokkal beszélgetnék, de szót érteni velük sincsen kedvem, csak a képzelet száguld, nyelvemen fék, úgysem válaszolna közülük egy sem. Csillagok! Mindegyik egy-egy Nap talán, lángglóriával, önemésztőn égnek, mi meg úgy, hogy a magunk rakta máglyán pörkölődünk, fogyunk — kénfüstű fémek... Ülök csak, a szél kifut a szobából, talán egy másik nyitott ablakot keres: lám, vetkezik az éj, s a félhomályból a hajnal szeme titkon szemembe les. 112