Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

idősebbek és betegek sem hagyhatták abba a gyakorlatot. Sár volt, köd volt, piszok volt, október közepe volt, és Tivadar egyelőre kissé megbántottan kereste a korán beköszöntő, zord, orosz telet, csak feneketlen latyakot és repeszdarabok tépte feneketlen sebeket talált, ezzel szemben elégedetten vette tudomásul, hogy szemlközt holmi kis erdő körvonalai tünedeznek elő a ködből, ami jólesett neki, mert otthon a hadműveleti területet mindig erdővel és futóárkokkal borítva képzelte el. Ez tehát rendben volt. Néhány nap alatt egészen megszokta a dolgokat, csak az alvás hiányzott némiképp, és a zaj, amely a fogait hasogatta, valamint a piszok, amely beleette magát a bőrébe, továbbá a napok óta tartó köd tetszett előtte kissé túlzottnak. Úristen, micsoda köd volt! Az őrök nem látták egymást a ködben, és az emberek lépten-nyomon egymásba botlottak. A köd csúszott és tapadt, mint valami olajos, avas lötty, és az ágyúk úgy rohadtak a rongyos, terepszínű takarók alatt, mintha ők terjesztenék az ágyúzások szüneteiben a csepegő csendet, amely benyomta az emberek dobhártyáit. Időközben azonban félórákra felszállt a köd, s az egész világ hirtelen megbolondult. Minden zörgött, zakatolt, nyikorgott, dübörgött, ugatott, fütyült, recsegett. Úristen, micsoda zaj volt! A háború nagyon furfangos dolog, erre hamar rájött, és sokszor eltűnődött a dolgokon, miközben látogatóban hasalt a szomszédos lövészzászlóalj hadműveleti körzetének fekete sarában. Ez a hadműveleti terület a polgári életben egy békés kis falu álmos, dombháti temetője volt, ahol most földhányások mögött feküdtek a lövészek, és a sírokra könyökölve cigarettáztak. Várták az estét, mert esténként rendszeresen bevonták őket a temetőből a faluba, odakint csak három-négy biztonsági szakasz maradt az előretolt őrszemekkel. A lövészek félig-meddig pihenőben voltak, és ezért nem sokat törődtek az egésszel. A dolgok hivatalos része meszsze tőlük zajlott le, ahol sok mindenféle dübörgött, sivított 83