Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

4 Hernádi Tivadar tehát puska lett. Karjára hadapródi paszományt varratott, és a zsebébe gyöngyház nyelű bicskát tett. így indult Hernádi Tivadar a háborúba. (A gyöngyház nyelű bicskának később még sok hasznát vette, a paszománynak kevésbé. Ez azonban már később történt.) Az utazás mindenesetre kellemes volt. Induláskor a főhadnagy ugyan jól leszidta, amiért csaknem egy hetet késett a bevonulással, de Tivadar szolgálati ügyeire hivatkozott, miközben elmesélte tanfelügyelői látogatása történe tét. Ezzel nagy sikert aratott, bár a főhadnagy nem tagadta, hogy kissé bolondnak tartja. (De ez a dolgokon miit seim változtatott. Később aztán sokat ittak, s így összebarátkoztak, annál is inkább, mert a századnál a tiszti állományt a főhadnagyon kívül egyetlen zászlós képviselte, no meg Tivadar: a többiek Tokáss őrmester úr vezetése alatt a legénységhez tartoztak. — Tartsunk össze — dadogta éjfél után a vonaton a főhadnagy, akit egyébként Kalotainak hívtak, és civilben bankhivatalnok volt, és megkérte Tivadart, kalauzolja el a W. C.-re, miután tökéletesen elvesztette a tájékozódási képességét ezen a különös éjszakán. Az ajtó előtt azonban a főhadnagy váratlanul megmakacsolta magát: — Ide én nem megyek be! Neem, nemnem — csuklotta botladozó nyelvvel. — Én... ttiszt vagyok, bbarátom! Te beime ... bemeetsz, haakarsz, de én a zistennek sem rneeik idebe! Nekünk otthon sssempézett fürdőszobánk van, bbarátom, és a kkagyló körül nikkel hamutartók vannak a fa7U