Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

zsás bivaly csak egyet sújt rá azzal a gyerekfej nagyságú öklével, és ő már az asztal alól nyalogathatja a saját vérét. De a hatalmas, alig negyvenes férfi nyugodtan, csendesen le­ereszkedett az öreg mellé, a fal melletti lócára, kezet nyúj­tott. Aztán játékos mozdulattal odaütötte az öklét a legény keze fejéhez, mély hangon rámordult: — Kan pulyka! Mit berzenkedsz? Inkább arról beszélj, mi az ördög folyik ott tinálatok? Már az egész telep rólatok beszél. Mi a fenét csináltok azzal az új üzemmel? — Törődik is valaki a polyákok lefetyelésével — tért ki a fiú a kérdés elől mogorván. Ez is hozzátartozott a virtus­hoz: a lengyeleket kutyába se venni, lepolyákozni, lépten­nyomon íbeléjük kötni a fura beszédük miatt, a családon­ként nyolc-tíz gyerekük miatt, a nagydarab, csontos-vállas asszonyaik miatt. Igaz, hogy már az apjuk meg a nagyapjuk is itt született, az ő kezük alatt lett a vályogvető telepből téglagyár, a legtöbbje már lengyelül sem tudott, de azért mégiscsak polyákok voltak. Hozzátartozott a virtushoz, hogy lenézzék, kicsúfolják őket. Talán mert jámborabbak voltak, mint a magyarok meg a szlovákok. Egye fene. Polyákok, hát polyákok. Hadd lefetyeljenek. — Még egy féldecit — nyúj­totta M a kezét parancsolóan, de a kemény marok újra rá­kulcsolódott a csuklójára. — Nyugihass! Az én időmben az ilyen fiatal kakasnak hamar megnyírták a taréját. — A maga idejében! Csoda nagyra vannak azzal a maguk idejével! Hogy maguk mennyit nyomorogtak, hogy maguk mennyit melóztak, hogy maguk mennyit harcoltak az urak ellen, mennyit küzdöttek a szabadságért! A maguk idejében! De maga az urak alatt is itt dolgozott a gyárban, mi? Akkor is csak úgy égette a téglát, aztán hajlongott az urak előtt, zsebre vágta, amit adtak, most meg nyákló nélkül emlegeti azt a híres maguk idejét! Eh, eressze el a karo­mat! — Azt hiszed, nekem olyan könnyű volt? Nekünk olyan könnyű volt? És ti most a mi téglánkat égetitek selejtté, a mi munkánkat teszitek tönkre a magatokéval együtt. .. Csend lett. Az öreg sóhajtott, mélyet, kiadósat, a mel­544

Next

/
Thumbnails
Contents