Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

után több ízben ajánlkozott, hogy kifényesíti Tivadar csizmáját. Bérmentve, merő hálából és szerelemből. Tivadar azonban pantallót és félcipőt viselt ezekben a napokban, s így a dolog annyiban maradt. — Régen nem láttam, ööö, izé úr — szólalt meg végre Laboda úr óvatosan. — Hónapokig nem voltam otthon — magyarázta Tivadar, de miután a társalgás magyarul folyt, a jegyespár érthetően ideges lett. — Mit mond? — tudakolta a vőlegény, abban a tévhitben, hogy még mindig az ő ügyükről van szó. — (Akármit mond, ki kell adnia az engedélyt. Jogunk van hozzá, hogy összeházasodjunk. — Ezt senki sem vonja kétségbe — biztosította Tivadar, és átnyúlva a korláton, Laboda úr kezébe nyomta a tollat. Percegős, rossz toll volt, de Laboda úr végre mégis megadta magát, és nagy kegyesen kiállította ,az engedélyt. — Csináljon még egyet — biztatta Tivadar, miközben a jegyespár az ajtó felé robogott —, most már úgyis benne van, hát miért ne tenné ímeg? — Hogyan? Hogyan? — Egy házassági engedélyt. Itt vannak az adatok. A pillanatnyi ihletettség azonban már elszállt, az engedékenység isteni lángja ellobbant, a gyönge szikra kihunyt. Laboda úr agglegényi gúnnyal és keserű fölénnyel fölnevetett: — De kedves, ööö, izé úr, csak nem képzeli, hogy ez ilyen egyszerűen megy? Vannak bizonyos alakiságok — mondta visszautasító méltatlankodással —, amelyeket be kell tartani. Ezt önnek is be kell látnia. Nem, ööö, izé úr, a dolog nem olyan egyszerű! Tivadar az imént eltávozott jegyespárra gondolt, és nem válaszolt. Laboda úr még hümmögött egy sort, közben várakozásteljesen pislogott Tivadar felé, de mert hiába várt, csalódottan előszedte a szükséges űrlapot, és az iratok tanulmányozásába merült. — Állampolgárság! — kiáltott fel végül diadalmasan. — 508