Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

5 Talán a józan polgári élet közelgése lebbentette meg, talán a visszasuhanó, régi emlékeinek csalogató délibábja késztette arra, hogy külvárosi utcák álmodó során végigballagva, jókora kerülővel tartson célja felé, mindenesetre így történt, hogy egyszer csak Monori úr kőtörpés i^áza előtt találta magát (de Monori úr akkor már régen nem lakott a házban: Monori úr még a háború alatt eladta a hajdan kék és piros színes üveggel hivalkodó, törött kapuablakot, a hozzátartozó falakkal és emeletekkel együtt, nem beszélve az erkélyről, amelyen .immár senki sem rakott ki.többé bonyolult pasziánszokat. A ház letűnt dicsőségét már csak Keszege úr — első emelet 6. — délceg kalocsnija — az ősz beálltától — és bolhaszínű felöltője — a tavasz beköszöntével — őrizte kegyelettel, és a kapu alatti bronzoroszlánok kajánul vicsorgatták fogatlan ínyüket a hajdani hattyúk elmosódott színfoltjai felé: hamm, bekaplak)... Megállt a ház előtt. Eltűnődve pillantott végig a homályos kapualjon, tisztázatlan érzések és hangulatok settenkedtek a szíve köré, de az agya hűvösen és tárgyilagosan állapította meg: Igen, itt lakott Hajnal... De a házból már Hajnal illanó nyomát is elfújta a kóbor szél, s emléke csak annyi maradt, amennyit az arc vagy a kéz becézve ismert bőrfelülete .árult el, gondtalan esti órákon, lámpagyújtás előtt, mikor az ember öntudatlanul végigsimít régi kis forradások apró hegein, .melyeknek okát régen nem tudja már, csak elhalványult, keskeny nyomát érzi még hónapokig vagy évtizedekig. Belépett a kapun. A kőtörpe előtt kalapot emelt — nem 499