Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

tót, közben a ihónapok neveit hadarta magában, mint egy lázas, görcsös imát, miatyánk, február, Szűzanyám, április a torka kiszáradt, a hónapok csúfondáros körtáncba kezdtek a szeme előtt, s mielőtt az utolsó kis ajtót is felnyitotta, apró sikoltás tört fel a torkából, s meg kellett kapaszkodnia, hogy össze ne rogyjon. — Valami baj van? — kérdezte a főmérnök szórakozott mormogással, föl sem nézve az irataiból. -7- Semmi — mondta lehajtott fejjel, hogy a halálsápadt arca el ne árulja. — Megszúrtam az ujjam. — Jód. — Tessék??! — Jódozza be — mormogta a férfi, változatlanul az íróasztal fölé hajolva. — Ott van a vöröskeresztes szekrényben. Poros iratok között kotorászott, nem árt, ha fertőtleníti. Egyébként kikészítheti majd a mi új telepünk tervrajzait is. A mérnök úr holnap hozzákezd a részletes kidolgozáshoz. Egy pillanatra megcsillant előtte egy kétségbeesett reménysugár. A mérnök úr? Akkor talán... ó, bár úgy lenne... — Dalmai mérnök úr? — kérdezte hangosan, hogy túlkiáltsa a szíve zakatoló, vad dübörgését. — Nem — nézett fel a főmérnök megütközve. — Hogy jut eszébe ilyesmi? Portál mérnök. Na, mi van? Érzékeny húrokra tapintottam? — Mondja, főmérnök úr, maga miért nem szereti Dalmait? — kérdezte az asszony hirtelenül. — Mert nem bízom benne. Maga meg túlságosan bízik benne. — Szegény, kis liba, gondolta bosszúsan, mert látta, hogy az asszony ajka megrándul. Nyakig benne vagy, mi? Olyan dühös lett, hogy lecsapta a kezében tartott töltőtollat. — Tulajdonképpen mi a íene tetszik maguknak egy ilyen merev pofájú Adoniszon? No tessék, most végigfröcsköltem tintával az irataimat! Ez is maga miatt van! Tulajdonképpen mért nem megy már haza? — Már megyek — mondta az asszony halkan, de mikor az ajtóban volt, a főmérnök utánaszőlt: — Ne vegye túlságosan a szívére. Lehet, hogy igazságtalan vagyok hozzá. De azért legyen okos... 486