Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

— tessék jő étvággyal elfogyasztani. És boldog ünnepeket kívánunk! Be akarta hívni a gyereket, de az a kezébe nyomta a tálcát, lés már a lépcsőn szökdécselt lefelé. Gyorsan valami köszönetfélét kiáltott utána, és megrökönyödve csukta be az ajtót. Az asztalra tette a tálcát, határozottan zavarban volt. — Mamika küldi — mormogta gépiesen, és megpróbálta maga elé képzelni az asszonyt. A földszinten lakott a kislányával és az anyjával. Az ura ott maradt valahol a Keleti Fronton. Villanyszerelő volt, az asszonyt nemrégiben vették fel a villanytelepre. Nyugdíj helyett, gondolta gúnyosan, bár ez nem volt igaz, s ezt ő is tudta. Szép kis asszonyka volt, Erzsikének hívták. A keze is nagyon szép volt, és szép volt a szája is. Ezen elgondolkozott, megcsóválta a fejét. Ekkor szólalt meg az előszobacsengő másodszor. Később gyakran visszaemlékezett erre a pillanatra, mert mikor a hang belehasított a csendbe, azt hitte, a kislány jött viszsza a tálcáért, sőt az is átfutott az agyán, hátha meghívják, töltse velük a karácsonyestet. Közben azonban már azt is tudta, hogy ez nem a kislány csengetése, nem tehetett róla, a meggyötört idegei képzelődésének tartotta, bosszankodott is miatta, hogy különbséget vél felfedezni az élettelen csengő szolgaian és ostobán azonos berregése között, de akkor sem tehetett róla: a kislány csengetéséből dallamos és üde üdvözlés csilingelt, ebből pedig baljós, komor sürgetés áradt. Kinyitotta az ajtót. Magas, szikár férfi állt előtte, sötét felöltőben, feltűrt gallérral, mélyen a szemébe húzott kalappal. Első pillantásra csak a keskeny bajuszt és a kiugró állat látta belőle, s bizonytalanul kérdezte: — Engem keres? A másik nem válaszolt, félretolta, és gyorsan besiklott az ajtón. Gondosan betette maga után, kulcsra zárta, aztán széles, színpadias mozdulattal lekanyarintotta a fejéről a kalapot: — Nos?! Később erre is gyakran visszaemlékezett: a jövevény nyo469