Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

mosom az arcom. Már egészen rendben vagyok, egy kis hideg víz teljesen helyreállít. Mikor visszaült, újrakezdte: — Mondja, zászlós úr, mi lesz velünk? Minket is elvisznek a ruszkik Szibériába? Nem igazság, ha elvisznek. A századosomat, azt igen. Csak a tiszteket kellene elvinniük... bocsánat, zászlós úr, nem minden tisztet, csak azokat, akik komiszak voltak a legénységhez. Maga 'biztosan nem hajszolt volna engem úgy, mint ia századosom. Vannak jó tisztek is. — És akad komisz fráter a legénység soraiban is. — Abban igaza van, zászlós úr. Nekünk is van egy nyilas őrmesterünk, attól még a százados úr is fél. Különösein, mióta ők az urak. Ez az őrmester olyan vaddisznó ... A kocsi nagyot zökkent. Tivadar felriadt. A szakaszvezető mosolyogva nézett rá. — Elaludt, zászlós úr. Jó órácskát alhatott. De itt várnunk kell, lövik az utat. Hallja? Nem szállna ki, zászlós úr? Behajtanék az erdőbe, irányítson, merre mehetek. — Helyes — ugirott íle a kocsiból —, ott majd maga alszik egy jót. Ha továbbmehetünk, majd felköltöm. Késő délután lett, mire Fehérvárra értek. Már sötétedett, imikor befordultak a laktanya felé vezető útra; ekkor váratlan fékezéssel egy másik katonai teherautó állt meg velük szemben. — Cimborám — állt le a szakaszvezető. — Nyissa ki az ajtót, zászlós úr. Zömök gépkocsizó tizedes állt a nyitott ajtó elé, Tivadart észre se vette, hadarva kiáltott fel a szakaszvezetőnek: — Siess, Pista, az öreg megesz. Azonnal fordulnod kell, mégy vissza vele Pestre. — Ezzel már ugrott is fel a saját kocsijára, a szakaszvezető ökle pedig kifehéredett a kormánykeréken a kétségbeesett szorítástól. — Nem megyek, zászlós úr — mondta aztán konok elszántsággal. — Még egy utat nem bírok ki. Inkább csukasson le, akkor sem megyek. Zászlós úr — nézett hirtelen támadt reménykedéssel Tivadar arcába —, nem mehetnék a zászlós úrral? Egy ilyen piszok út alatt ki a fene jár utána, hova lettem? 408