Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

küszöbén, veszélytelen veszélyek óráján ezek voltak a szép ség percei. Aztán egyszerre megszűnt a tejszínű fényfolyam áradata is, újra sötétben maradtak, és Judit feje Tivadar vállára borult. Az országút reménytelenül üres volt. A Bécsi úton nagy ritkán robogott végig egy-egy gépkocsi, teherautó, de egy sem tartott Pápa, Szombathely felé. Reggel óta ott állt az út szélén a nyirkos ködben, a cipője átázott, a szája íze keserű volt a rengeteg cigarettától, a szeme már fájt a hasztalan meresztgetéstől, és arra gondolt, jobb volna visszamenni Pestre, és délben a Merkur előtt megvárni Juditot. Kilépett az út közepére. Messziről motorzúgás hallatszott. Nehéz, katonai teherautó tűnt fel a távolban. Felemelte a karját. A kocsi olyan közel fékezett hozzá, hogy majdnem elütötte. A vezetői fülke ajtaja kinyílt és úgy maradt. A kormánynál ülő katona nem mozdult. Mikor Tivadar fellépett a kocsi lépcsőjére, látta, hogy az ember alszik. Megérintette a karját; az ember megmozdult. — Szállj fel — dörmögte, és tovább aludt. Megrázta. — Bocsánat — morogta az ember —, nem láttam a főhadnagy urat.. . tessék a másik oldalról... — De mire odaérek, maga megint elalszik — üvöltött rá 'kétségbeesetten. — Igenis — kapta fel a fejét a sofőr, és gyulladt, vörös szemhéjú szemét görcsösen Tivadarra meresztette. Fiatal szakaszvezető volt, értelmes arcú, de az álmatlanság teljesen bárgyúvá tette a vonásait. Az arca szőrös volt, beretválatlan, a pofacsontjain lázasan feszült a bőr, a szája petyhüdt fintorban vonaglott, mikor beszélni próbált. Csak a keze tartotta gépies szilárdsággal a kormánykereket. Nem látszott részegnek: ez egy egészen álmos katona volt. — Két napja nem aludtam — rázta meg a fejét, mint aki el akarja űzni az álmosságot, és fél kézzel erősen beleszántott a hajába. Csak most vette jobban szemügyre Tivadart. Megpróbált mosolyogni. — Hova igyekszik, zászlós úr? — kérdezte, és megpróbált értelmesen beszélni, de a hangja úgy nyikorgott, hogy szinte sértette a fület. 406