Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

nem volt éppen biztatónak mondható: Juszuf az előszobában várta őket, kabátban, kalapban, s mikor benyitottak, Tivadar úgy látta, mintha Juszuf csillogó szemüvege sokatmondóan villanna meg az asszony felé, aki akkor lépett ki a szobából, ugyancsak útra készen, s éppen a kesztyűjét húzogatta. Tivadar csalódottan állt meg a küszöbön. De Juszuf nem hagyta szóhoz jutni. — Hol maradtok olyan soká? — kérdezte szemrehányóan. — Sajnálom, nem tölthetjük együtt az estét. Nem tehetek róla — emelte fel a kinyújtott tenyerét határozottan, látva, hogy Tivadar arcán sötét árnyék suhan át és szólni akar. — El kell mennünk, az anyósomék várnak. Lehet, hogy ott is alszunk — közölte szemrehányóan, mintha erről is Tivadar tehetne, és kivonult az ajtón. — A lakás még nincs rendben, mindössze egy hete költöztünk be — szólt vissza suttogva. — De az ebédlő már rendben van — vágott közbe a aszszony sietve. — Be is van fűtve. Maradjanak, amíg akarnak. — Ezzel már mentek is. De Juszuf a lépcsőről még egyszer visszafordult, Tivadarba karolt. — Maradjatok itt éjszakára — tanácsolta egyszerűen. — Judit mondta, hogy holnap reggel visszautazol. Ki tudja, mikor látjátok egymást megint. — S mielőtt Tivadar válaszolhatott volna, a felesége után sietett. Tivadar tanácstalanul pillantott Juditra. — És most? A lány lassan megrázta a fejét. — Imádom Szabó néni konyháját — mondta megborzongva. — iHa most vissza kellene mennünk ioda, sikítoznék. Könyörgöm, maradjunk itt. Benyitottak a szobába. A terített asztalon csészék, tányérok, poharak, két személyre, az egyik teríték mellett egy kártyalapon ceruzával írt üzenet: A lakáskulcsot Julika hozza magával az üzembe. Délelőtt majd elveszem tőle. Mulassatok jól. A konyhában, a tűzhelyen van a vacsora. Tea, kávé. Ne takarékoskodjatok! Ami megmarad, azt Julika vigye magával!! Tivadar számára út402