Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

egyéb fogda nincs? Beszéljen már! Hol volt két hétig? És miért kapta azt a négy hetet? — Alázatosan jelentem, azért, mert a románok mind egy szálig megszöktek. A ruszinokkal együtt. — Mi? — De nem tőlem szöktek .meg, én hiánytalanul átadtam őket. A törzsőrmester úrtól szöktek meg. — Mi? — Igenis. — Nem értem — tette le a főhadnagy a dákót. — Alázatosan ... — Alázatosan, a fenébe! Hol szöktek meg? — Körmend után. Éjszaka egy kis faluba szálltunk meg, mi a törzsőrmester úrral meg még egy szakaszvezetővel egy parasztházban, a tiszteseik meg a románokkal egy csűrben. A romának éjfél előtt lefegyverezték a tiszteseket, elvették a puskáikat, és zárt menetben elhagyták a falut. Egy lovas kocsit is zsákmányoltak. A szomszéd községen mé(g látták őket keresztülvonulni, a ruszin hadapród vezette őket, és nagyon gyorsan haladtak. Onnan nyomuk veszett. Csak öt nap múlva nyomozták ki a tábori csendőrök, hogy Szerbia felé szöktek. A törzsőrmester úr még most is a hadbíróságon van. Engem elengedtek, mert én még rendben átadtam őket. Nekem tulajdonképpen Körmenden már lejárt a szolgálatom. Csak szívességből mentem tovább a törzsőrmester úrral. — Ügy. Na majd én adok magának szívességet. Zászlós úr, tartóztassa le a szakaszvezetőt! Mire Tivadar becsavarta a töltőtollat, fejébe nyomta a csákóját, és letartóztatta a szakaszvezetőt. A kocsma előtt megkopogtatta a vállát: — Eredj a szállásodra, és fogd a szádat — tanácsolta barátságosan —, előbb azonban áruld el nekem, hogy az ördögbe tudták magukkal vinni a két sebesültet? Elsősorban Vaszilijt a mankóival? — Hát a kocsin vitték magukkal őket — válaszolta a szakaszvezető elkeseredetten, aztán hirtelen támadt bizalommal megsúgta: — Tetsziik tudni, a kocsit mi loptuk Körmenden a törzsőrmesterrel. Gondoltuk, azon jövünk majd 370